Ez a magyarok kedvenc édessége: őrület, hányféle változat készül belőle itthon

Szarka Zsófi, Wurmbrandt András 2021. április 23. 06:33
Ez nem (gasztro)mese, az ország kedvenc édessége mindenképp a PALACSINTA. Összegyűjtöttük nektek az édes palacsinták legjobb hat receptjét: klasszikus palacsinta, Gundel palacsinta, rakott tiramisu-palacsinta, palacsintával töltött rétes, amerikai palacsinta, és a híres szlovák dolka is terítékre került.

A palacsinta úgy belopta magát az egész ország szívébe, hogy úgy döntöttünk, megérdemel két fejezetet is. Ezen a héten az édes palacsintákról, és azok töltelékeiről mesélünk, a következő héten pedig a híres, sós palacsintákról, amelyek legalább annyira izgalmas fogásnak ígérkeznek. Két tábort ismerünk: vannak azok, akik kizárólag az édes és feltekert palacsintákra esküsznek, és vannak, akik minden formájában imádják, csak palacsinta legyen.

Megkérdeztük mindkét tábort:

A palacsinta az legyen palacsinta formájú, azaz hosszú tekercs. A belsejében látom a töltelékek tekeredését, és szépen sorban harapom. A halvány színűt nem szeretem, pöttyösnek kell lennie az egyik oldalnak, a másiknak meg foltosan barnának. Ne hülyéskedjünk a hajtogatással és más kencékkel, mint a rántás, meg a sajtok. Lekvár, kakaó és dió való bele, abból meg is tudok enni egyszerre 10-12- őt, a szép nagyokból is

- mesélte nekünk az édesszájú Imre.

Az egész családról elmondhatjuk, hogy minden formájában imádja, pedig nyolcan vagyunk. A könnyed tészta, ám könnyű, de laktató, és jöhet bele bármilyen töltelék, a palacsinta a biztosíték arra, hogy rossz nem lesz. Az étteremben is biztosan rendelünk akár főételnek is egy hortobágyit, vagy desszertnek, mindenkinek legalább egyet. Otthon sütni ennyi főre nehéz, ezért a lányaimmal együtt szoktam csak nekilátni

- fogalmazott a palacsintaimádó Tündi.

Amikor a méret a lényeg

Az az igazság, hogy a palacsintát nem csak mi, magyarok gondoljuk a sajátunknak, hanem világszerte több nemzet is. Az amerikaiak, a franciák, a lengyelek, a hollandok ugyanúgy a magukénak érzik, és ez csak néhány példa a sok közül. Mivel több nemzet imádja a vékony kis lepényt, ezért világszerte számos versenyt rendeznek: palacsintaevő – palacsintadobáló – palacsintasütő stb. versenyeket.

Persze nemcsak minél több palacsintát próbálnak legyűrni a torkukon az emberek, hanem lelkes szakácsok azon is versengenek, hogy minél nagyobb példányokat készítsenek belőle évről évre. A legnagyobb elkészült palacsinta be is került a Guiness Rekordok könyvébe: 1994-ben, Rochdale-ben 15 méter átmérőjű és 3 tonna súlyú palacsintát készítettek.

A katonák páncéljain sült meg az első palacsinta

A palacsinta eredete a római korból származik, a neve latinul placenta volt. Az akkor még lepénytésztát, kerek, forró köveken sütötték, sőt, a legenda szerint, a katonák bronzpajzsán. Azonban tudni kell a pajzsos sütésről, hogy a római legionáriusok pajzsa, a Scutum, valójában fából készült, így kicsit sántít a történet, hiszen egy fa lapon nem sül meg se lepény, se palacsinta. Az eredete viszont igaz, mivel nagyon fontos szerepet játszott a római legionáriusok ellátásában, ezért biztosan tudhatjuk, már akkor fogyasztották. Jó volt az eltarthatósága és hússal töltötték. Később, a 15.századból való az a feljegyzés a palacsinta receptjéről, amiben már édes töltelékekkel is kínálták.

Létezik a tökéletes palacsinta?

A strandon általában vékony, nyúlós, kevés töltelékkel kapunk palacsintát, sok porcukorral a tetején, ami ráolvad, mire a helyemre érek vele. Kicsit sajnálom ezért kiadni a pár száz forintot is, mert csak ’pa’ élményem van a palacsinta helyett.

Középiskolás koromban az egyik barátunk anyukája rendszeresen ötven palacsintát küldött egy buliba. Mikor beleharaptunk az elsőbe, furcsállottuk, hogy kakaós és lekváros egyben. A Percek után pedig rájöttünk, hogy mind az ötven kakaós-lekváros. Nem volt jó, szerintem. Viszont éveken keresztül, kollégistaként nagy mennyiséget elfogyasztottunk belőle. Azóta viszont egyet sem!

Mama palacsintája igazi fojtós, de ő csak jót akar. A kellemesnél kicsit vastagabb palacsintákat készít, és annyi mazsolás-túrós tölteléket tesz bele, hogy a furulya méretből klarinét lesz, ami a palacsintarudat illeti. Természetesen gyorsan fellazítjuk egy kis lekvárral, tejszínhabbal és ettől függetlenül, bármikor bevállalunk ebből is egy szép nagy tállal, vasárnap délután.

A tökéletes palacsintát viszont saját magunk készítettük el. Anyukám mutatta meg, milyen jót tesz a tésztával, ha vaníliás cukor kerül bele, és citromhéj. Én e mellé még a lisztekkel játszom, hogy még könnyebb legyen a tészta. Egy-két kanál fehér lisztet felcserélek teljes kiőrlésű liszttel, és eszméletlenül illatos, lyukacsos, habkönnyű lesz a tészta. Aki nem hiszi, járjon utána!

Hová tűnt a jegygyűrű?

Különös a történet, így leírva pedig még inkább. Apukám jegygyűrűje palacsintasütés közben veszett el. Kiskorunkban, mikor ritkán, de apukám volt velünk otthon hétvégén, anyukám pedig az egyetemen, gyakran készített nekünk palacsintát. Nem nagyon volt jártas a konyhában, viszont igen lelkes. Mire anyukám egyik szombat délután hazajött, a jegygyűrű eltűnt. „Mégis hogy lehet ’belesütni’ egy palacsintába egy gyűrűt?” – hangzott a kérdés. Apukám maga sem tudott erre válaszolni, csak azt tudta, hogy azóta nincs meg.

A válasz csak évekkel később érkezett meg egy újabb apu -féle palacsintasütéskor, mikor anyukám végignézte ezt a folyamatot. Az új jegygyűrűjét letette a sütés elején a pultra, a lisztet pedig avantgárd módon szórta a tálba, nagyrészt mellé. Mikor elkeverte a masszát, egy ügyes kis ronggyal, a mellé szórt, nagy lisztmenyiséget letörölte, beleseperte a markába, és egyenesen a kukába dobta. Hopp, megvan! Így veszett volna el a második gyűrű is, ha anyukám nem kapta volna ki azonnal a szemetesből.

Na, de nem is szaporítom tovább a szót, most pedig következzen a 6 legjobb édes-palacsinta recept - legalábbis szerintem.

Klasszikus – a tökéletes recept (40db)

Hozzávalók:

  • 4 db tojás (’L’)
  • 400 g finom búzaliszt
  • 20 g teljeskiőrlésű liszt
  • 1 liter tej (2.8%)
  • 1 kk só
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 citrom reszelt héja

Elkészítés:

A recept erősségei: könnyed tészta, nem szakad, illatos a kevés teljes kiőrlésű liszttől és a citromtól. A tojásokat habosra keverem a cukorral, sóval, majd hozzáadom a tej felét, az összes lisztet, és csomómentesre keverem. Végül hozzáöntöm a tej másik felét is, belereszelem a citrom héját, és alaposan kikeverem. Pihentetem minimum 30, maximum 60 percet, ezután sütöm ki őket olajozott serpenyőben.

Gundel palacsinta

Hozzávalók (12 palacsintához):

Diótöltelék

  • 20 dkg darált dió
  • 2 dl forró tej
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 1 maréknyi mazsola
  • 1 ek kandírozott narancs kocka
  • 1 evőkanál rum

Csokiöntet

  • 20 dkg cukor
  • 80 g étcsokoládé
  • 2 dl víz
  • 5 cl rum

Elkészítés:

A töltelékhez felforralom a tejet a cukorral, naranccsal, mazsolával, majd leforrázom vele a darált diót. Miután langyosra hűlt, megtöltöm a palacsintákat vele, amit először félbe, majd negyedbe hajtok. A tányéron öntöm csak rá a csokiszószt. Csokiöntet: A vizet felforralom a cukorral, ebbe tördelem bele az étcsoki kockákat, és a végén keverem hozzá a rumot. Amennyiben nem fogyaszthatunk alkoholt, a rumot a vízzel együtt forraljuk 3-5 percig.

Rakott palacsinta-tiramisu

Hozzávalók:

Palacsintatészta

  • 5 dl tej (2,8%)
  • 2 db tojás
  • 2 evőkanál holland kakaópor
  • 2 tábla tejcsokoládé
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • csipet só
  • 200g liszt

Töltelék

  • 1 dl rum vagy 2 kiskanál rumaroma
  • 400 g mascarpone
  • 1 evőkanál Holland kakaópor
  • 150 g porcukor
  • 150ml habtejszín+ 1 ek porcukor

Elkészítés:

A palacsintatésztát összeállítjuk a tojásból, cukorból, sóból, kakaóból, lisztből, tejből és pihentetjük fél órán át. A krémet elkészítjük, azaz, a mascarponet kikeverjük a porcukorral, Holland kakaóporral, rummal. A tejszínt külön felverjük az 1 ek porcukorral. Ezekkel rétegezzük majd a rakott palacsintát, aminek a tetejét vékony krémréteg után szinén kakaóporral hintjük meg.

Palacsintával töltött rétes (Tapolca-specialitás)

Hozzávalók:

  • Palacsinta alaptészta (12 db-hoz)
  • 2 csomag réteslap
  • 1 dl olaj a töltéshez

Túrótöltelék

  • 100 g rögös túró
  • fél citrom leve
  • 2 ek tejföl
  • 1 ek porcukor
  • mazsola

Máktöltelék

  • 20 dkg darált mák
  • 2 dl forró tej
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 1 maréknyi mazsola

Diótöltelék

  • 20 dkg darált dió
  • 2 dl forró tej
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 1 maréknyi mazsola
  • 1 evőkanál rum

Elkészítés:

A töltelékeket elkészítjük előre és kihűtjük. A palacsintákat megsütjük, megtöltjük, feltekerjük. A réteslapokat kiterítjük, minden egyes lapot olajjal kenünk, majd mikor elfogytak a lapok, a közepére helyezünk 3 különböző palacsintát a réteslapon végig, hosszában, és feltekerjük. Olajjal lekenjük a tetejét és 190 fokon 45 perc alatt megsütjük a réteseket.

Dolka - a tradicionális szlovák palacsinta

Hozzávalók:

  • 30 dkg liszt
  • 2 tojás (’L’)
  • 1 dkg élesztő (friss)
  • 0.5 dl tej
  • csipet só
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 kiskanál kristálycukor
  • 5 dkg olvasztott vaj
  • lekvár, porcukor

Elkészítés:

Egy nagyobb tálban kikeverjük az élesztőt a cukrokkal, majd az olvasztott, langyos vajjal. A tojást szintén hozzáadjuk, alaposan összekeverjük és hozzáadjuk a tejet, majd a lisztet, sót. A serpenyőt pici olajjal vagy vajjal megkenjük és apró kis korongokat sütünk. Porcukrozzuk és lekvárral összetapasztjuk!

Amerikai palacsinta friss eperrel, bodzaszörppel

Hozzávalók:

Palacsintatészta

  • 1 db tojás
  • csipet só
  • 1 cs. vaníliás cukor
  • 1 ek sütőpor (10g)
  • 300ml tej
  • 200 g liszt
  • 45 g olvasztott vaj (82%)

Töltelék

  • friss eper
  • 50 ml bodzaszörp

Elkészítés:

A palacsinta hozzávalót alaposan kikeverjük és azonnal sütöm is. Kevés vajon vagy olajon kisebb merőkanálnyi halmokat teszek a forró serpenyőbe és 2-3 percig sütöm oldalanként őket. A túrót kikeverem édesítővel vagy cukorral, kevés citromlével és a tejföllel.

Tálalásnál friss eperrel, a túrókrémmel rétegezem, amit bodzaszörppel csurgatok le. Amennyiben nincs bodzaszörp, akkor 3 ek mézet 2 tenyérnyi bodzavirággal forraljunk fel pár másodpercre és ezzel csurgassuk le a palacsintánkat.

Túrós palacsinta & more

Már egy ideje szerettem volna a balatonfüredi Figula Pincészettől bort kóstolni a rovatunkban valami mellé, de a szupermarketekben általában „csak” egy félszáraz, reduktív tételüket találtam, ez pedig nem igazán passzolt a Zsófi által mostanában készített ételekhez. Aztán eljött az édes palacsinták nagy napja, amikor tulajdonképpen munkaköri kötelességből kellett a vasárnapi ebéd után ájultra palacsintáznom magam.

Az, hogy milyen bort iszom a palacsinta mellé, nagyban függ a tölteléktől természetesen, és amikor kiderült, hogy a kakaós, lekváros és diós mellett, túrós palacsinta is lesz, rögtön tudtam, hogy eljött a félszáraz Figula Zenit & More ideje. A túróhoz ugyanis kiválóan passzolnak a gyümölcsök, legyenek akár egy kicsit savanykásabbak is.

A pincészet új évjáratait rendszerint megnyitó – azaz elsőként palackba kerülő - házasítás pedig tele van remek gyümölcsös, roppanós, zamatos aromákkal. Olyan fajtákból áll ugyanis, mint a szürkebarát, a zenit, a nektár, a sárgamuskotály, a sauvignon blanc és a chardonnay. Igazi jól sikerült reduktív bor, mondhatnám azt is, hogy minden szempontból eltalált, fiatalos, trendi, elegáns.

Illatában és ízében talán az alma és a körte a legdominánsabb, élénk savai mellett pedig szépen lekerekíti a kortyot az a pár gramm maradékcukor. Mondanom sem kell kiválóan passzolt a túrós palacsintához, de fogyasztás előtt azért nem árt behűteni. És még egy dologra érdemes figyelni, azért van neki egy 13,5-ös alkoholja, úgyhogy benne van a pakliban a vasárnapi desszert utáni szundi lehetősége is.

Ezek voltak a mi kedvenc édes palacsintáink, aminek a sorát tudnánk még folytatni, de a jövő héten a legjobb sós palacsinta receptekkel érkezünk és a nagy palacsinta-térképpel!