Őrült mennyiségű pénz ömlik idén Közép-Dunántúlra: itt a fejlesztési lista

HelloVidék 2020. január 22. 06:42
Az országos fejlesztési hullám a Közép-Dunántúl megyéit is elérte, ami az utóbbi években elkezdődött, idén is folytatódik. A HelloVidék megvizsgálta a 2020-as év régióra vonatkozó beruházásait és összegyűjtötte a legérdekesebbeket.

Elmondhatjuk, hogy a Komárom-Esztergom, Fejér és Veszprém megyét magában foglaló Közép-Dunántúl régió tavaly is bővelkedett történésekben. Ez valószínűleg idén sem lesz másképpen főleg, ha azt szemléljük, hogy rengeteg projekt, fejlesztés folytatódik 2020-ban, ami még több meglepetést tartogathat az év további részére. Tavaly év végén bemutattuk, milyen fejlesztések valósultak meg a régióban, most arra tettünk kísérletet, hogy összegyűjtsük milyen beruházások megvalósulása várható idén.

Tovább dübörögnek a modern városok és a magyar falvak

Idén is folytatódik a Modern Városok Program, vagyis a vidéki nagyvárosok fejlesztése. A program célja, hogy a 23 megyei jogú város magasabb életminőséget tudjon biztosítani a helyi lakosságnak a fejlesztésekkel és az érintett települések ne csak lokális, hanem regionális jelentőséggel is bírjanak. 2019-ben országosan több új színháznak, uszodának, iskolának, ipari parknak, egészségügyi és turisztikai intézménynek örülhettek a magyar nagyvárosok lakói, 2020-ban pedig várhatóan újabb 85 milliárdos városfejlesztés valósul majd meg.

De az új esztendő nem csak a nagyvárosoknak ígér jót: folytatódik, sőt bővül a Magyar Falu Program is. Új célterületekkel gazdagodik az eddig ismert program, illetve a civilek is bevonásra kerülnek. Elindul a falusi civil alap a kevesebb mint 5000 lakosú településeken működő, ott székhellyel, telephellyel rendelkező civil szervezeteknek. Ez a keret 5 milliárd forint lesz és pályázati úton kaphatják meg a civil szervezetek. Két tevékenységi körre pályázhatnak majd, rendezvények és programok megvalósítására, valamint eszközbeszerzésre, ingatlanfejlesztésre, ingatlanvásárlásra. A fejlesztési hullámból 2020-ban a kisebb városok sem maradnak ki, hiszen 300 milliárd forintos kerettel a Magyar Falu Program mintájára új pályázatok indulnak kisvárosok részére, amely mintegy 180 várost fog érinteni.

Kulturális főváros és felpörgött településfejlesztés: Veszprém megye

Veszprém megye 2020-as évét is meghatározzák az Európa Kulturális Fővárosa program Balaton térségre és Veszprémre vonatkozó előkészületei. Korábban írtunk róla, hogy a megyeszékhely 2023-ra elnyerte a megtisztelő címet, amelyhez kapcsolódóan több mint 200 saját és koprodukciós projektet terveznek alkotni olyan formában, ami 2023 után is fenntartható, gazdaságilag hasznos részét képezheti Veszprémnek és a régiónak egyaránt.

A Balaton közelsége környezeti szempontból is felkészültséget és tervezést igényel a megye települései részéről. A tó romló ökológiai állapotával és a nádasokkal kapcsolatos hírek, figyelmeztetések tavaly többször is szárnyra kaptak és 2019 tavaszán a hazai klímapolitika keretének és alapdokumentumának számító Második Nemzeti Éghajlat-változási Stratégiával összhangban elkészült Somogy, Veszprém, illetve Zala megye klímastratégiája. Ezt követően a Balaton Kiemelt Térségi Klímastratégia első tervezetét a Balaton Fejlesztési Tanács szakértői egyeztetésre bocsátották, amelynek véglegesítéséről a társadalmi egyeztetést követően 2020. februárban fognak dönteni.

Természetesen más események is gyarapítják a megye következő időszakát, hiszen a Széchenyi 2020-hoz kapcsolódóan több operatív program valósulhat meg, zárulhat le az idei évben. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program feladata megtalálni és erősíteni azokat a fejlődési elemeket, amelyekkel a települések potenciálja, erőforrásai aktivizálhatók. Elsősorban az önkormányzatok gazdaságfejlesztési és azzal összefüggő város- és településfejlesztési akcióit támogatja, mivel kiemelt célja a térségi gazdaságfejlesztés és a foglalkoztatás növelése.

A megyében az oktatási intézmények rehabilitációján, korszerűsítésén, a turisztikai, energetikai fejlesztéseken kívül kiemelt szerepet kapnak a kerékpárút építések is. 2020-ban várhatóan elkészül Márkón és Bándon a megyeszékhelyre való ingázás megkönnyítésére szolgáló kerékpárút és a Balatoni Bringakör folyamatos fejlesztése mellett az alsóörsi és felsőörsi kerékpáros közlekedéshez szükséges út is megépülhet.

Januárban még nem tudhatjuk teljes bizonyossággal, hogy az új esztendő milyen változásokat, újdonságokat hoz, de abban biztosak lehetünk, hogy eseménydús év vár a megye településeire idén is. A HelloVidék betekintést nyújtva az év eseményeibe összegyűjtötte a megyére vonatkozó legérdekesebb fejlesztéseket. Lássuk mi fog történni 2020-ban Veszprém megyében!

Húsz 100 millió feletti beruházás Veszprém megyében, amely 2020-ban lezárul

Megvalósítás helyszíne A projekt címe Projekt tervezett befejezése Szerződésben elfogadott összktg. (Ft)
Tótvázsony Tótvázsony és Hidegkút Óvodájának és Bölcsődéjének fejlesztése 2020.09.01 173 659 165
Devecser Leromlott városi terület rehabilitációja Devecserben 2020.05.31 199 805 022
Ajka SULIJoule 2020 - Fekete István-Vörösmarty M. Általános Iskola és Gimnázium, valamint a hozzá kapcsolódó Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ József A. utcai épületegyüttesének energetikai megújítása 2020.09.30 229 969 050
Veszprém Dózsaváros, Pápai úti csapadékvíz-elvezető rendszer fejlesztése 2020.01.30 249 488 605
Márkó Megyeszékhely kerékpáros megközelítését szolgáló hivatásforgalmi kerékpáros közlekedésfejlesztés Márkó-Bánd településeken 2020.09.15 282 234 488
Alsóörs “Varázserdő - varázserő” turisztikai látogatóközpont fejlesztés az alsóörsi kőbánya területén 2020.09.30 301 400 000
Herend Herend zöld várossá fejlesztése 2020.06.13 408 749 422
Pápa Közlekedésfejlesztés Pápán az Igaltól a Felsővárosig 2020.12.31 410 282 605
Ajka Infrastrukturális fejlesztések az Ajkai Főnix Ipari Park területén 2020.12.31 426 419 572
Veszprém Márkó-Bánd települések irányába kerékpárút építése 2020.10.31 501 600 000
Pápa Zöld város II. ütem 2020.03.31 574 299 773
Pápa Iparterületek fejlesztése a pápai Felsővárosban 2020.12.31 602 918 810
Balatonfüred Biomassza alapú ORC erőmű, Balatonfüred 2020.02.29 618 050 000
Alsóörs Kerékpárút építése Alsóörs és Felsőörs községek területén 2020.03.31 750 000 000
Pápa A Pápai Ipari Park infrastruktúrájának fejlesztése 2020.05.31 800 000 000
Balatonalmádi Almádi Magocskák Óvoda új épületének építése 2020.03.31 929 991 667
Veszprém Foglalkoztatási együttműködés a Veszprémi Járás területén 2020.06.30 963 000 000
Balatonfüred Balatonfüred Ófalu fejlesztése és új közösségi tér kialakítása 2020.12.31 965 063 000
Veszprém Veszprém megyei foglalkoztatási-gazdaságfejlesztési együttműködés 2020.05.31 1 250 000 000
Veszprém Északi iparterület közlekedésfejlesztése 2020.11.30 2 700 000 000

Milliárdos kastély és vízrendezés: Fejér megye

Fejér megye, Veszprém megyéhez hasonlóan nagy gondot fordít 2020-ban is a kerékpárút hálózat fejlesztésére. Dunaújvárosban a meglévő kerékpáros útszakaszokat összekapcsolják, környezetüket rendezik, biztonságosabbá teszik. A tervek szerint a fejlesztés 2020 szeptemberében fejeződik be.

Írtunk róla, hogy a fejér megyei Dunaújváros önkormányzata három különböző városrészben található rendelőblokk fejlesztésére 196,74 millió forintot fordít. Az orvosi rendelőkben az épületgépészeti, épületvillamossági, épületszerkezeti munkálatokat, az akadálymentesítés és az energiahatékonysági korszerűsítések várhatóan idén év elején elkészülnek.

Talán a térség legérdekesebb eseményéről 2020-ra vonatkozóan már beszámoltunk, amikor a Fejér megyei Válon található Ürményi-Dreher-kastély teljes felújításáról írtunk. Az előkészítő munkálatokra 1,412 milliárd forintot biztosít a kormány állami forrásból, amely nemcsak a kastély és környezete megújulását jelenti, hanem egy ma nem létező, kétszer egysávos közút megépítését is.

Kevésbé tűnhet színesnek, ám kiemelt jelentőséggel bír, hogy többek között Dunaújvárosban is elindul 482 millió forintból a csapadékvíz elvezetésének fejlesztése, ezzel a terület egyik visszatérő problémáját megoldva, hiszen a löszös talaj miatt a magaspartoknál talajcsúszások, süllyedések fordultak elő. A táblázatunkban is látható, hogy a vízrendezés a 2020-as évnek fontos szereplője lesz Fejér megyében, de nézzük mik történnek még idén!

Húsz 100 millió feletti beruházás Fejér megyében, amely 2020-ban lezárul

Megvalósítás helyszíne A projekt címe Projekt tervezett befejezése

Szerződésben
elfogadott összktg.
(Ft)

Bodajk Zöld város kialakítása Bodajk településen 2020.06.15 199 909 023
Székesfehérvár Felsőváros vízrendezése III. ütem 2020.05.31 286 602 721
Székesfehérvár Bartók Béla tér, Fehérvár új Agórája és környezete közösségi térré fejlesztése 2020.09.30 327 668 004
Székesfehérvár Vásárhelyi út felújítása 2020.11.30 364 705 882
Székesfehérvár Székesfehérvár területén fenntartható városi közlekedésfejlesztés II. ütem 2020.11.30 372 507 849
Székesfehérvár Székesfehérvári Szakképzési Centrum épületeinek energetikai korszerűsítése 2020.10.30 400 000 000
Bicske Lajtha Ház és Kulturális Központ létrehozása Bicskén 2020.12.31 418 434 135
Martonvásár A városközpont környezettudatos megújítása Martonvásáron 2020.03.31 460 000 000
Gárdony (Agárd) Agárdi település alközpont geotermikus energiával való ellátása 2020.10.30 542 687 300
Dunaújváros DUNA-MUNKA-TOP 2020.12.31 620 000 000
Székesfehérvár Innovatív Szociális Szolgáltató Központ kialakítása Székesfehérváron 2020.06.30 730 250 000
Székesfehérvár Székesfehérvár területén fenntartható városi közlekedésfejlesztés III. ütem 2020.11.30 905 771 650
Székesfehérvár Palotavárosi tavak sport és rekreációs célú hasznosítása 2020.09.30 1 248 410 236
Székesfehérvár Foglalkoztatási-gazdasági együttműködések és szolgáltatások fejlesztése Fejér megyében 2020.12.31 1 331 499 942
Söréd Közlekedésfejlesztés Fejér megyében I. 2020.08.31 1 800 000 000
Fehérvárcsurgó Séd-Nádor-Gaja vízrendszer rehabilitációja I.ütem 2020.09.01 2 124 383 190
Székesfehérvár Középületek energetikai fejlesztései Fejér Megyében 2020.06.30 3 568 551 933
Baracska Váli-völgy vízrendezési feladatai 2020.12.31 3 643 000 000
Kulcs Észak- és Közép-Dunántúli szennyvízelvezetési és -kezelési fejlesztés 2. 2020.09.29 6 249 222 550
Martonvásár Észak- és Közép- Dunántúli szennyvíz-elvezetési és - kezelési fejlesztés 1. 2020.08.14 6 672 211 543

Új Duna híd: Komárom-Esztergom megye

Az utóbbi évek fejlesztései nem csak az adott megyékre fókuszáltak, hanem lényegesen megkönnyítették a városok, falvak, különböző települések közti közlekedést is. Fogalmazhatnánk úgy, hogy 2019 a nagy infrastruktúra-fejlesztések éve volt, hiszen több veszélyessé vált szakasz javítása valósulhatott meg és elindult az új gyorsforgalmi utak építése is. A HelloVidék korábban már összegyűjtötte a tavalyi év témával kapcsolatos legnagyobb fejlesztéseit, amelyek közül több jelentős projekt kivitelezése idén zárulhat le.

Komárom-Esztergom megyében az M1-es autópályán jelenleg is zajlanak a felújítások a Tatabányát, Budapesttel összekötő szakaszon 71 kilométer hosszúságban. A tervek szerint 2020 végére vehetik birtokba az autósok a teljesen kész, kátyúmentes pályát.Talán az egyik legfontosabb fejlesztés a szektorban az Észak- és Dél-Komáromot összekötő új Duna híd, amely 2020 közepére készülhet el. A közlekedés fejlesztés, a várva várt Duna híd mellett Komárom-Esztergom megye települései is tartogathatnak meglepetéseket az év további részére. Íme a megye legizgalmasabb idei fejlesztései:

Húsz 100 millió feletti beruházás Komárom-Esztergom megyében, amely 2020-ban lezárul

Megvalósítás helyszíne A projekt címe Projekt tervezett befejezése Szerződésben elfogadott összktg. (Ft)
Esztergom-Kertváros Az Esztergom területén található állattartó telepen eszközök, gépek beszerzése a térségben található szárazgyepek legeltetéses élőhelykezelésének hatékonyabbá tétele érdekében 2020.03.15 109 000 000
Kömlöd A Kömlődi Gézengúz Napközi Otthonos Óvoda felújítása és épületbővítése 2020.06.30 140 215 175
Almásfüzitő AZAUM RÓMAI TÁBOR a rómaiak hagyományait és életmódját bemutató interaktív élménytár létrehozása 2020.12.31 157 312 382
Kisbér KISBÉR Város települési kerékpárút-hálózat fejlesztése 2020.12.30 210 000 000
Komárom Komáromi Jókai Mór Gimnázium energetikai korszerűsítése 2020.12.31 227 220 262
Környe Jó szívvel munkába! 2020.03.31 242 239 869
Tata Haranglábtól - Agostyánig, Tata, Országgyűlés tértől Agostyán városrészig létesítendő kerékpárút I. ütem 2020.12.31 250 000 000
Dad Dad és Kömlőd községek szennyvízelvezetésének fejlesztése 2020.02.28 265 555 510
Esztergom Komárom-Esztergom megyei oktatási intézmények épületenergetikai fejlesztése 2020.07.30 280 000 000
Lábatlan Dunamente Ökoturisztikai Látogatóközpont Lábatlanon 2020.05.14 294 850 757
Tata Tatai Edzőtábor IV. számú csarnokának komplex energetikai korszerűsítése 2020.01.31 318 070 759
Tatabánya A Szarkaláb utcai átkötőszakasz és a Kerék utca korszerűsítése az Ipari Parkban 2020.10.31 323 000 000
Dorog Dorog, Mária utca zöldben 2020 2020.12.31 329 831 100
Tata Angolkert Malomkert – Angolkerti rehabilitáció III. üteme 2020.12.31 347 950 000
Tata Inkubátorház építése Tatán 2020.10.01 399 459 125
Komárom Inkubátorház építése Komáromban 2020.10.01 399 774 832
Komárom Brigetio öröksége – látogatóközpont kialakítása Komáromban 2020.04.15 531 839 528
Tatabánya Által-ér völgyi kerékpárút II. ütem - a tatabányai szakasz és csatlakozások kiépítése 2020.04.30 733 272 730
Bábolna Az egykori téglagyári terület megújítása Bábolnán 2020.04.01 758 341 857
Tatabánya Új vásárcsarnok és piac építése Újvárosban 2020.12.31 1 452 006 392

Címlapkép: Getty Images