Ezek a legjobb éttermek a vidéki Magyarországon: itt a régiós toplista!

HelloVidék 2021. július 21. 06:27
Az enyhülő járványhelyzet eredményeként április végén kinyithatták teraszaikat a vendéglátóhelyek, így a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a hónapban összesen 67 milliárd forint bevételt regisztráltak, többet, mint bármelyik hónapban 2020 novemberétől kezdve. A forgalom nagysága összehasonlító áron több mint kétszeresen meghaladta a járvány első hullámába eső 2020. áprilisi értéket, de a 2019. áprilisitól így is 48%-kal elmaradt. Annak jártunk most utána, merre keresi most a legtöbb magyar a gasztrokalandot? Hol, mely éttermekben fordul meg a legtöbb belföldi vendég, illetve összeállítottuk mi is a toplistánkat, a HelloVidék kedvenc éttermeivel!

Emellett 2020-ban is folytatódott a vendéglátóhelyek számának csökkenése Magyarországon. A KSH adatai szerint étteremből 25 ezer, italüzletből és zenés szórakozóhelyből közel 15 ezer működött az év utolsó napján, 260-nal, illetve 1030-cal kevesebb, mint 2019-ben. Ezzel szemben a korábbi évek tendenciáját folytatva a munkahelyi, rendezvényi és közétkeztetést végző vendéglátóhelyek száma nőtt. Illetve több lett a cukrászda is, míg 2019-ben 4013 üzletet tartottak számon, addig 2020-ra már 4037-re emelkedett a számuk.

Ha nagyrégiókat tekintjük, ott is nagy változások történtek, a vendéglátóhelyek száma üzlettípus szerint a következőképp alakult:

Étterem, büfé: 2019-ben 2020-ban
Közép-Magyarország 9 278 9 071
Dunántúl 8 387 8 343
Alföld és Észak-Magyarország 7 660 7 651
Cukrászda: 2019-ben 2020-ban
Közép-Magyarország 1 231 1 257
Dunántúl 1 352 1 359
Alföld és Észak-Magyarország 1 430 1 421
Italüzlet és zenés szórakozóhely: 2019-ben 2020-ban
Közép-Magyarország 4 034 3 737
Dunántúl 5 384 5 091
Alföld és Észak-Magyarország 6 270 5 831

A 2020-as adatok jól mutatják, hogy a legtöbb étterem Közép-Magyarországon zárt be, viszont a másik nagyrégió, az Alföld és Észak-Magyarország csak néhány vendéglátóhelyet vesztett. Cukrászdák terén inkább az új üzletek nyitása volt a jellemzőbb, a KSH adatai szerint Közép-Magyarországon nyílt a legtöbb új cukrászda, de a Dunántúlon is több üzlet nyitotta meg kapuit. Sajnos az Alföldön és Észak-Magyarország területein nem csak az éttermek, de a cukrászdák száma is csökkent. Italüzlet és zenés szórakozóhely tekintetében is mutatkozott némi csökkenés a számokban, főleg az Alföld és Észak-Magyarország területein, de a Dunántúlon is történtek bezárások. Viszont Közép-Magyarország területén ezerrel több új hely nyitott meg 2019-rő, 2020-ra.

Merre keresi a gasztrokalandot a legtöbb magyar?

A gasztronómiai élményekre épülő vakációk már régóta népszerűek. Folyamatosan növekvő érdeklődést tapasztalható a „gasztro-vakációk” iránt. Az emberek egyre többet várnak a nyaralástól, így a foglalásnál külön jelzik, hogy bortúrákon, vagy főző-, sütőtanfolyamokon is részt kívánnak venni.

A gasztroturizmus az a turizmusfajta, amelyben legközelebb kerülnek a vendégek és a lakosok egymáshoz. A rendezvények nem csupán gasztronómiai bemutatók. Természetes környezetben folynak, a főzőhelyek, eszközök és berendezési tárgyak a múltat idézik. Olyan egy-egy rendezvény, mint egy élő múzeum, ahol a régi kiállítási tárgyak használat közben kerülnek bemutatásra és közben a funkciójuk az érdeklődők előtt világossá válik. Éppen ezért célcsoportja korosztálytól független. A városokban élőket sok esetben motiválj az, hogy kváncsiak a vidéki életre, a vidéki hangulatra, ez veszi rá őket, hogy ilyen eseményeket látogassanak. Ezen túlmenően a vidéki környezetben élők, mint a hagyományok őrzői is kíváncsiak a vidéki gasztroattrakciókra.

A gasztroturisztikai választék igen széleskörű, különösen olyan nagy tradíciókkal és vonzerőkkel rendelkező országban, mint hazánk. Ezeket az élményeket pedig leginkább vidéken keresik a magyarok. Ugyan a járvány miatt megtorpant egy időre a belföldi utazási kedv, tavaly nyáron a szigorítások oldása után mégis elindulhattak a magyarok felfedezni hazánk kincseit, érdekességeit, legjobb éttermeit, vendéglátóhelyeit.

A legfrissebb jelentések szerint, turisztikailag, a legnagyobb veszteség a Balatoni régióban volt érzékelhető, ennek ellenére a Szallas.hu adatai szerint a legtöbb foglalás 2020-ban mégis ebben a térségében összpontosult. Kérdésünkre elmondták, a portál rendszerében leadott foglalások negyede a térségbe szólt. Hozzátették, Észak-Magyarország is népszerűnek bizonyult az utazók körében, a foglalások közel ötöde során valamelyik észak-magyarországi településre esett a választás. A harmadik legkeresettebb úti cél pedig a Nyugat-Dunántúl, minden tizedik foglalás ide szólt.

Ezt alátámasztják a Központi Statisztikai Hivatal adatai is, hiszen jól látszik, a Balaton és környéke tényleg magasan vezet a többi régióhoz képest. A lista további szereplői közül Észak-Magyarország is kiemelkedik, a további célrégiók pedig közel azonos napot tudhatnak maguk mögött. Érdekes, hogy a Tisza-tó lemaradásban van, pedig az elmúlt nyár nagy felfedezésének számított sokak számára.

Hol enne szívesen a legtöbb magyar?

A napokban került kihirdetésre, hogy a Dining Guide szerint melyek lettek idén a legjobb magyar éttermek. A top 10+2 ranglistára idén - a kiadvány történetében először - három vidéki étterem is felkerült. A legjobb éttermek listáját pedig jelentősen átrajzolta a világjárvány. A legjobbak 2021-ben:

Az Év Vidéki Étterme díj nyertese a tatai Platán Gourmet Étterem lett, az Év Alternatív Vendéglátóhelye díjat a miskolci és debreceni Pizza, Kávé, Világbéke formációk érdemelték ki. Az Év Ígéretes Étterme az újonnan nyílt Spago by Wolfgang Puck Budapest.

De mivel számos, egymástól jelentősen eltérő toplista létezik itthon, sorra jelennek meg a komolyabb gasztrokalauzok és egyéb gasztronómiai kiadványokminősítései, így mi is felcsaptuk a térképet és összeállítottuk a HelloVidék szubjektív, saját toplistáját. Sorra vettük Magyarország régióit és megnéztük, hol, mely éttermek szerintünk a legjobbak. Lássuk hát a listát! Köztük van a kedvenced?

Mutatjuk a vidéki Magyarország csúcséttermeit

Nyugat-Dunántúl

  1. Szegedi Halászcsárda - Győr
  2. Teri mama étterme - Hévíz
  3. Joe papa szalonja és steakháza

Közép-Dunántúl

  1. Bistro Sparhelt - Balatonfüred
  2. GUSTO13 Bistro & Finom - Veszprém
  3. Rózsakert étterem - Esztergom

Dél-Dunántúl

  1. Bagolyvár Étterem - Pécs
  2. Toscana étterem és kávézó - Szekszárd
  3. Öreg Halász Étterem - Siófok

Közép-Magyarország

  1. Maros Étterem - Nagymaros
  2. Rab Raby étterem - Szentendre
  3. Erzsébet Királynő Étterem - Gödöllő

Észak-Magyarország

  • Végállomás bisztró és bor - Miskolc
  • Bonchidai Csarda - Tokaj
  • Macok bisztró és borozó - Eger

Észak-Alföld

  1. Paripa Csárda - Debrecen
  2. Chloe New Yorkban - Nyíregyháza
  3. Hedonista étterem - Nyíregyháza

Dél-Alföld

  1. Kék Duna Étterem - Kalocsa
  2. Kisvendéglő a Hargitához - Békéscsaba
  3. Szeged Vendéglő - Szeged

Címlapkép: Getty Images