Ilyen is lehet egy lombkorona sétány: 6+5 hazai ösvény, ami meseszép fák között vezet végig

Pais-Horváth Szilvia 2024. április 19. 14:06

Szerencsére akadnak bőven pozitív példák is Magyarországon, ahol lombokra is futotta a pályázati pénzből, nemcsak sétányra. Az alábbiakban ezekből gyűjtöttünk össze néhányat, ráadásul nem is egy lenyűgöző magaslat ingyenesen is látogatható! Egy biztos: jelenleg Magyarországon a legmagasabb a kaszói és a jeli lombkorona-ösvény, míg a leghosszabb ösvények Makón és Ipolytarnócon találhatók.

Nemrég jött a híre - amit a HelloVidék is megírt – hogy az ország nyugati végén, Zala megye sem maradhat ki a giga lombkorona sétány építési lázból. A turisták által is méltán kedvelt, gyógyvízéről híres Hévízen a „Tavirózsa tanösvény” ugyan van már egy kisebb, ingyenes lombkorona szintjébe nyúló ösvény, de most az alig pár száz fős Eszteregnye és Obornak területén is egy 8 milliárdos tervvel által elő: lombkoronasétány, okoserdő, hozzá pedig fogadóépület épül is, amelyeket virtuális valósággal tesznek különlegesebbé.

A „Misztikus erdő” nevű projekt keretében 120 fős rendezvényhelyszín, konferenciaközpont, konyha, étterem, lombkoronasétány lesz kilátókkal, amit virtuális élményt nyújtó eszközökkel, többszintes fogadóépület VR-univerzummal és 360 fokos kupolával dobnak fel. A „Smart Forest Interaktív Kaland- és Mesepark” pedig Eszteregnyén készül, üvegfalú főépületet, VR mozitermet, virtuális látogatótereket, szabadulószobákat, 30 „design” erdei kabin szálláshelyet, parkolókat és kerékpártárolókat foglal magába. Nettó 3,8 milliárd forintot szánnak rá. A beruházások a Mura program részeként valósulnak meg, a Zalai Területfejlesztési Ügynökség Kft. bonyolításában. A cél pedig nem más, mint a természetben töltött idő élményszerűbbé tétele, a turizmus fellendítése és a helyi gazdaság fejlesztése.

- közölték a projektről.

Nem épült kicsit sok lombkorona sétány? – kérdezi egyre több magyar

A tavalyi évben nem kis port kavart, bejárta a sajtót a botrányos nyírmártonfalvai lombkorona sétány. Először az Átlátszó számolt be arról, hogy a Debrecentől harminc kilométerre fekvő településen, 60 millió forint uniós támogatásból épült fel úgy egy lombkoronasétány, hogy körülötte kivágták az erdőt. A polgármester, Filemon Mihály, aki egyébként erdőgazda is, a beruházás kapcsán elmagyarázta, hogy még 2017-ben adta be a pályázatát, a támogatást azonban csak négy év múlva kapta meg.

Közben ez az erdő addig nőtt. És van egy olyan az erdészeknél, az erdőgazdálkodóknál, hogy ütemterv. Ez a nyárfaültetvény közben vágásérett lett. Ez azt jelenti, hogy ha egy erdő vágásérett, azt le kell termelni, és fel kell újítani

– magyarázta a bizonyítványát. A polgármester a sajtó megnyugtatására be is ígért egy gyorsan növő fákból ültetett erdőt, már ha csak ennyi lenne a lombkorona sétány...

Valljuk be őszintén, a magyarok nem oktalanul lettek bizalmatlanok a vidéken épülő „lombkoronasétány” projektekkel szemben, az elmúlt években eléggé elcsépelt eleme lett a közparki tervpályázatoknak, ráadásul mivel a kormány 2008-ban kivette a tájépítészeti tervezést az építési engedélyeztetés alól, akár egy polgármester Móricka-rajza alapján is megépíthető – nyilatkozta a Telexnek Bardóczi Sándor is, Budapest főtájépítésze. Mint a pannonhalmi és tardosi lombkoronasétányt tervező cég vezetője elmondta, a nagy erdőgazdaságok azonban ügyelnek arra, hogy az építést alaposan előkészítsék.

Tisztázzuk: mit szabad lombkorona sétánynak hívni, és mit nem

Nos, a lombkorona sétány egy, a fák lombjainak magasságában emelt, legtöbbször fából épült szerkezet. Tanösvény, ahol információs táblák nyújtanak segítséget a környék növény- és állatvilágának megismerésében.

Magyarországon több helyen is találhatóak lombkorona sétányok, amelyek különleges élményt nyújtanak a természet szerelmeseinek. A legtöbb esetben a lombkorona-ösvények látogatása fizetős, mivel ezek a területek fenntartást és karbantartást igényelnek. Az árak változhatnak attól függően, hogy melyik helyszínen találhatóak, és milyen extra szolgáltatásokat kínálnak. Azonban egyes helyszíneken előfordulhatnak ingyenes vagy kedvezményes napok is, ezért érdemes előre tájékozódni a látogatás előtt.

Íme néhány kiemelkedő példa, ahol valóban élményt is találtok:

1. Az Aggteleki Nemzeti Park

Az Aggteleki Nemzeti Parkban található lombkorona-ösvény nemzetközi hírű. A Baradla-barlang mellett helyezkedik el, és egy 540 méter hosszú, fából készült sétányon keresztül vezet. A látogatók itt megismerhetik az erdők élővilágát és azokat a növényeket, amelyek a lombkorona szintjén élnek.

2. A Kőrös-Maros Nemzeti Parkban, Szarvason is találni ilyet

A Kőrös-Maros Nemzeti Parkban található lombkorona-ösvény is népszerű célpont. Ez a sétány lehetőséget ad arra, hogy megfigyeljük az erdők élővilágát, miközben magasan a fák felett haladunk.

3. A Balaton legszebbje

A balatonboglári lombkorona-tanösvényt a Balaton partján húzták fel, így mesés kilátásban lesz része annak, aki ellátogat ide. A várdombon, amely 500 méter hosszan és 10 méter magasan szövi be a tavaly elkészült sétány:

@magyarorszagcsodashelyei ?A Balaton legújabb lombkorona sétánya. Gyere és tarts velem felfedezni! ?Jelöld meg kommentben, akivel elmennél ide! ?Ha tetszik köszönöm, ha bekövetsz, lemented és megosztod! • Travel • utazás • Hungary • Magyarország • Balaton• Balatonboglár • trip • kirándulás • lake • tour • túra • kilátó • tower • lookout point • kilátás • view • Gömbkilátó • tanösvény • lombkoronasétány • #foryou #foryoupage #foryourpage #foryoupageofficiall #menjenkiforyouba #kilato #lombkoronasétány #lombkoronatanosveny #explore #explorepage #explorepages #balaton #nemreklam #tiktokhungary #travelgram #balatonboglár #balatonboglar #gombkilato #travelblogger #magyarorszagcsodashelyei #travelgirl #hungariantravelgirl #travelinhungary #followme #girlstraveler #kovess #beautifuldestination #europe_vacations #europevacation #amazingview #bucketlisttravel #lombkoronasetany #ilovebalaton #kalandpark #hovamenjunk #hovamenjunkhetvegen #hetvegiprogram #programajanlo #kirandulastippek #kirandulastipp ♬ eredeti hang - Magyarország csodás helyei

4. A Jeli Arborétum lombkorona sétánya

A Jeli Varázskert Tájövezetek részén található Lombkorona sétány egy Sziklás-hegységet bemutató fenyőerdőben vezet közel 10 m-es magasságban. Az óriások erdejének is nevezett fenyvesben az óriásjegenyefenyő, duglaszfenyő, az óriás tobozokat nevelő jeffrey fenyő és a puha, vaskos törzséről ismert hegyi mamutfenyő példányokat ismerhetik meg a látogatók testközelből. A tobozok, tűlevelek között feltűnnek a helyi madárfajok is. Alaposabb megfigyelésükre az őket ismertető táblákon elhelyezett QR-kódok is segítenek. Okos telefonunkkal a kód leolvasása után a madárfajok megszólalnak, énekükkel színesítik a lombkorona szint megismerését. A gyermekek és a gyermek lelkű felnőttek egy zárt, csőcsúszdán is elhagyhatják a lombok szintjét. A csúszda csak személyzet felügyeletével használható. Májusi hétvégék kivételével előzetes egyeztetés alapján vehető igénybe a csúszdahasználat. A 130 m hosszú lombkorona sétányhoz egy völgyhíd is tartozik, ahonnan a közeli Hétforrás csillogó vízfolyásait is megfigyelhetjük. A belépők árairól aktuálisan itt tájékozódhatsz!

5. Makói lombkorona sétánya

Az ország egyik legismertebb lombkoronasétánya, amely a Maros mentén húzódik, 191 méter hosszan, 9 méter magasságban. A sétány végén egy csőcsúszda is található, ami levezet a földre. Formáját, alakját tekintve is különleges látvány ez a sétány, amelyen helyet kapott egy függőhíd is, valamint egy kilátótorony. A Lombkorona sétány eső esetén a műszaki előírásoknak megfelelően balesetveszély miatt Zárva tart. (Bővebb információkat ITT találsz!)

A lombkorona sétány belépőjegye (egyszeri lecsúszást is tartalmaz): 1200Ft/alkalom.

@travel.norinaround 10/100 Best programs in Hungary: Makó #hungary #magyarország #magyarorszag #travelgirl #utazas #makó #lombkoronasétány ♬ original sound - duc.newyen

6. Tuzson lombkorona sétánya

Az északi határnál, Salgótarjántól nem messze található Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület egy 17 millió éves időutazásra hív. A 800 méter hosszú körút során cápafogak, kövesedett fák és ősállati lábnyomok kísérik utunkat, míg a területet számos izgalmas tanösvény hálózza be.

A lombkorona sétány bejárása némi bátorságot igényel, de nagyon megéri, ha nekivágunk. A régebbi hevederes ösvény a kisgyermekes családokra gondolva át lett építve, 110 méteres szakaszon simán gyalogolva az erdő lomkorona magasságából lehet letekinteni az avarszintre.

Az ösvény nyomvonalán nem csupán a lombkorona élővilágával ismerkedhetünk meg, de a kihelyezett QR kódos táblák és egy mobil applikáció segítségével a hangjukat hallató erdőlakókkal, kevéssé kedvelt és ismert állatokkal találkozhatunk. Ráadásként az érkező torony több szintjén játékos feladványokban gazdag magyar-szlovák-angol nyelvű természetismereti táblák is leköthetik a kirándulók figyelmét.

2024-es árak: Kombinált felnőtt belépő (geológia tanösvény) 3500 Ft + Lombkorona kiegészítő jegy: 600 Ft/fő (Bővebb információkat ITT találsz!)

@magyarorszagcsodashelyei Magyarország legszebb helyei TOP 50 a 11. Pannonhalma. Ha tetszik a helyszín mentsd le a videót és küld el a barátaidnak is! Te kivel jönnél el ide? Rengeteg látnivaló fogad minket, amelyek közül ha itt jártok ezeket semmiképp se hagyjátok ki: -Pannonhalmi Főapátság. -Az Apátság körüli sétány, amely minden évszakban gyönyörű. -Gyógynövénykert és Arborétum, ahol nyáron levendula szüretelésre is van lehetőségünk és egész évben rengeteg levendulás finomságot kóstolhatunk. -257 m magas Boldog-Mór kilátó, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a Sokorói dombságra, a Pannonhalmi-medencére és a Bakonyra. -Lombkorona sétány a kilátóval szemben, amely 80 m hosszú és 14 m magasan terül el a fák felett csodálatos panorámát nyújtva a környező településekre és a Pannonhalmi-dombságra és amely kerekes székkel is körbejárható. Étkezni a @portaetterempannonhalma vagy a @viator_restaurant ajánlom, ahonnan gyönyörködhetünk a Főapátságban és minden fogás nagyon finoman és különlegesen van elkészítve, továbbá helyi levendulás limonádét is kóstolhatunk és ajándék előételt kínálnak a vendégeknek. Valamint esküvői helyszínnek is kitűnő választás. Parkolni az étterem alatt és Főapátság mellett, 175 Ft/óra díjért tudunk, vagy ingyenesen a gyógynövénykert bejáratánál. Kávézni és sütizni a @pausakavehaz -at javaslom, ami Pannonhalma központjában található, a teraszon pedig csodás kilátás fogad minket az Apátságra, a sütemények pedig isteni finomak. Az Apátsági Pincészetben borkóstolásra, pincelátogatásra és vásárlásra is van lehetőségünk. ? @esperaruhak #pannonhalma #pannonhalmiapátság #pannonhalmifőapátság #lombkoronasétány #magyarorszagcsodashelyei #europe_vacations #europetravel #travelgirl #travelinhungary #followmeto #explorepage #nemreklam #travelgram #beautifuldestination #beautifulplace #wonderfulplaceinhungary #beautifulworldandme #travelgram #igtravel #foryou #foryoupage #amazingview #europevacations #mentsdlehatetszik #amazingplaces #bucketlisttravel #wonderfulview #traveltheglobe #girlslovetotravel #damestravel #foryoupageofficiall #menjenkiforyouba ♬ eredeti hang - Magyarország csodás helyei

Plusz 5 ingyenes látogatható lombkorona sétány:

  • Karcag: A Karcag Parkerdőben található 314 méter hosszú sétány, mely interaktív állomásokkal gazdagítja a túrát.
  • Kaszó: A 124 méter hosszú Kaszói tanösvényen a belső-somogyi gyertyános-tölgyes erdő élővilágát ismerhetik meg a látogatók.
  • Pannonhalma: A rövidebb, hal alakú sétány a Pannonhalmi Tájvédelmi Körzet természeti kincseire nyújt csodálatos kilátást.
  • Sás-völgy: Dél-Dunántúl első lombkorona sétánya az Erdő Háza mellett 2017-től várja az erdő szerelmeseit. Itt a 6 méteres magasságban és mintegy 50 méter hosszan sétálhatunk a fák lombjai között. A kihelyezett tájékoztató táblák segítségével az ide látogató megismerkedhet a lombkorona szint jellegzetes élővilágával.
  • Lengyel-Annafürdő: A Tolnai-hegyhát déli részén fekvő Lengyel-Annafürdőn egy 30 méter hosszú lombkoronaösvény csatlakozik a Rétisasfészek kilátóhoz.

Címlapkép: Getty Images