Ha szereted a magyar bort, itt a helyed: minifesztivál indul Tokaj-Hegyalján

HelloVidék   
  Megosztom
Ha szereted a magyar bort, itt a helyed: minifesztivál indul Tokaj-Hegyalján

Egy hosszú hétvége erejéig ismét bűbáj járja át Tarcal mesebeli utcáit és varázslat költözik a történelemmel gazdagon átszőtt épületekbe. Idén május 3-5. között kerül megrendezésre Tokaj-Hegyalja tavaszi minifesztiválja, a Bűbájos Hétvége. Három napon át összesen 12 helyszín várja változatos programokkal a látogatókat.

A fesztivál elnevezése mára már legendás: Könyves Kálmán ugyanis éppen Tarcalon hirdette ki – az eredeti természetesen latinul hangzott el –, hogy boszorkányok márpedig nem léteznek, és ezzel a törvénnyel sok ártatlan nőt mentett meg a kínhaláltól. És noha boszorkányok valóban nem léteznek, bűbájos borászok és vendéglátók annál inkább, amelyről bárki meggyőződhet május első hétvégéjén, Tarcalon, az idei Bűbájos Hétvége rendezvényén.

Tarcal, a bűbájjal teli település

Néha mindenkinek jól esik megállni, és pár nap erejéig kikapcsolódni a szokásos mókuskerékből: vendégnek és vendéglátónak egyaránt. Míg május első hétvégéjén a tarcali borászok – bár azért nem mindenki – három napra ismét a szögre akasztják a pincekulcsot, hogy felöltsék a vendéglátói szerepkörüket; a vendégek a szorgos hétköznapokra csukhatják rá az ajtót, hogy egy ünnepi hétvégét tölthessenek el a (bű)bájos Tarcalon.

Bár a település lélekszáma alig háromezer fő – s ekképpen gyalogszerrel is könnyedén bebarangolható –, széles spektrumon szolgálja ki az ide érkező vendégek igényeit. Található itt ötcsillagos SPA hotel ugyanúgy, mint a Tokajra jellemző falusi, tiszta, szépen karbantartott kerttel ékesített vendégház. Ehetünk Michelin-ajánlott, SVÉT-tag étteremben, megízlelhetjük a szláv konyha remekeit, megkóstolhatjuk a falu tortáját a helyi specialty kávézóban; vagy, ha úgy tartja kedvünk, akár egy hamisítatlan francia citromos pitébe is beleharaphatunk. Tarcal számtalan lehetőséggel kecsegtet, a Bűbájos Hétvégén azonban a főszerepet itt is, mint Hegyalján minden borvidéki faluban, a borászok és a borok kapják.

Ízelítő a Bűbájos idei programjaiból

A május 3-5. között megrendezésre kerülő Bűbájos Hétvégén idén 12 helyszín várja varázslatos programokkal a látogatókat. A Kikelet Pince 30 éves évfordulója alkalmából tart különleges vertikális kóstolót, illetve egy felejthetetlennek ígérkező borvacsorával ünnepli meg a kerek esztendőt. A Myrtus szamorodni mesterkurzusán többek között utolsó vörös (!) szamorodnijával kápráztatja el a nagyérdeműt. Ha pedig vörösbor, ne feledkezzünk el a Basilicusról, ahol évek óta szűrnek az ősi hegyaljai purcsin szőlőfajtából bort – amely a feljegyzések szerint az első aszú bor elkészítésében is helyet kapott.

A Majoros Birtok saját borai mellett megmutatja azt is, milyen, amikor a sör találkozik a szőlővel: a Bűbájoson debütál náluk a legújabb Baz Beer termék; de a párlatrajongók poharai sem maradnak náluk szárazon. A Gróf Degenfeld pezsgős reggelivel indítja a napot, amelyet akár folytathatni is lehet Kernék pezsgőpincészeténél, ahol szláv ebéddel, pezsgő workshoppal (és kaviárral), illetve borkóstolóval várják a vendégeket. A Simonfay Borkúriánál felfedezhetjük, hogy milyen izgalmas lehetőségek rejlenek abban, amikor egy család megálmodja és megvalósítja saját borászatát Tarcalon. A Barkland Pincészetnél megismerhetjük, hogy egy műszaki vénával megáldott üzletember hogyan kivitelezi borászatát. A Tarcalon található Tokaji Kutatóintézetben debütál a település bora: a 2023-as Tarcal borban hárslevelű találkozik furminttal, és a falu teljes borászati örökségével.

Nem csak a borok csábítják a látogatókat

Felfrissülhetünk az Ösvény süteményes és kávés pultjánál, vagy az Andrássy Kúria &Spa éttermének, a Bobajkának a teraszán – ahol egyébként a helyi borászatok válogatott tételei egytől egyig megkóstolhatóak. A helyi gasztrokínálatot színesítendő érkezik a Borsod Burger és a Vigadó KicsiSéf foodtruckjai Miskolcról, a Fakapu Tokajból, és természetesen minden hegyaljai fesztivál Zsoltja, vagyis KicsiZsó sem marad a fővárosban. Ha pedig megismertük Tarcal jelenét, merüljünk alá a múltjában: a zsinagógában impozáns fotókiállításon tekinthető meg, hogyan nézett ki Hegyalja annó.

A Bűbájos idei programjait színesíti Ungváry Krisztián történész előadása, és a Jusztis társulat Improvizációs színháza. A három nap lezárásaként pedig a borászok egy dűlőtúrára invitálják a vendégeket, ahol zöldellő szőlőtőkék vigyázó tekintete mellett lesznek megkóstolhatóak a helyi különlegességek. Erre a három programra, valamint a Tarcal bor bemutatójára elővételben, a Tixa oldalain önállóan is kaphatóak jegyek; ha pedig valaki úgy dönt, hogy mindegyiken szeretne részt venni, egy bérlet kiváltásával még kedvezőbben juthat belépőhöz. A fesztiválra a belépés ingyenes, a meghirdetett kóstolók és egyéb programok helyben fizethetőek – ezek egy részére előre bebiztosítani a helyet mindenképpen érdemes.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

gasztro

tokaj-hegyalja

borfesztivál

szórakozás

tokaji borvidék

bor