Idén félmilliárd forint támogatást kapnak a külhoni magyar iskolák

MTI   
  Megosztom
Idén félmilliárd forint támogatást kapnak a külhoni magyar iskolák

Ötszáz millió forintra emelte a nemzetpolitikai államtitkárság azt a pályázati keretet, amelyet 2019-ben kifejezetten a diaszpórában működő magyar szervezetek és hétvégi magyar iskolák között osztanak szét, mert ezek az intézmények az elmúlt időszakban egyre erősödtek, és nagyban hozzájárulnak a diaszpórában élők identitásának megtartásához és megerősítéséhez - mondta el a nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos.

Szilágyi Péter a Németországi Magyar Szervezetek Szövetségének (BUOD) Nürnbergben megrendezett oktatásügyi konferenciáján vett részt és tartott előadást a magyar kormány nemzet-, illetve diaszpóra-politikájáról, valamint a nemzetpolitikai államtitkárság jövőbeli terveiről a Németországban működő hétvégi magyar iskolák vezetőinek, helyi oktatási szakembereknek.

A miniszteri biztos elmondta: a hétvégi iskolák számára hirdetett pályázatra a tavalyi évinél jóval többen - 360-an - jelentkeztek, a pályázatok kiértékelése most zajlik. A magyar kormány gesztusértékű támogatást tud nyújtani a hétvégi magyar iskolák számára, amelyek önszerveződő alapon, szülők kezdeményezésére alakulnak meg, és a helyi magyar közösség anyagi hozzájárulásából működnek. A nemzetpolitikai államtitkárság 2017-ben kérdőívben fordult a világban működő több mint 200 hétvégi magyar iskolához, hogy felmérje, milyen támogatásra lenne leginkább szükségük. Ezt követően osztottak szét 2018-ban 100 millió forintot célzottan hétvégi iskolák, 300 millió forintot pedig diaszpórában működő magyar szervezetek között. 2019-ben pedig összesen már 500 millió forintot szánnak erre a célra - mondta el Szilágyi Péter.

A hétvégi iskolák a pénzt jellemzően tantermek bérlésére, taneszközök és könyvek beszerzésére, valamint az ott dolgozó pedagógusok bérkiegészítésére használják fel. Az a tapasztalat, hogy egyre több szülő íratja be gyermekét hétvégi magyar iskolába, amelynek abban van fontos szerepe, hogy a diaszpórában élő gyerekek megismerjék a magyar nyelvet és a magyar kultúrát a többségi társadalomban. Egyes helyeken - New Yorkban és Buenos Airesben például - több évtizedes múltra tekintenek vissza a hétvégi magyar iskolák, de van, ahol ezek nagyon fiatal intézmények, mert pár éve magyar családok érkezésével számos új diaszpóra-közösség jelent meg.

A miniszteri biztos a konferencián arról is beszámolt, hogy márciusban fogják kiírni a Kőrösi Csoma Sándor Program pályázatait a 2019-2020-as időszakra. Folytatódik továbbá 2019-ben is az államtitkárság által támogatott diaszpóra-táboroztatási program, amelynek célja, hogy a világ minden tájáról évente ezer fiatalt hozzanak Budapestre, illetve a vidéki Magyarországra, valamint a Kárpát-medencei külhoni magyar régióba. Szilágyi Péter elmondta azt is, hogy február 22-én tartják meg Budapesten a hétvégi magyar iskolák második találkozóját, amellyel a magyar kormány egyrészt szakmai támogatást tud nyújtani, illetve tovább erősíti a diaszpórával fenntartott kapcsolatokat.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

iskola

diaszpóra

magyarság

külhoni magyarok