Itt tanulhat majd a vidéki elit: ilyen iskola sem volt még Miskolcon

HelloVidék   
  Megosztom
Itt tanulhat majd a vidéki elit: ilyen iskola sem volt még Miskolcon

Szeptemberben nyitja meg kapuit az Avalon International School, Borsod-Abaúj-Zemplén megye első nemzetközi iskolája, mely a világ vezető Cambridge-i curriculumát követi.

Az Avalon International School új, modern és inspiratív környezetben várja a tanévkezdő gyermekeket szeptemberben. A Cambridge-i nemzetközi tanterv talán itthon kevésbé ismert, de érdemes róla tudni, hogy egy olyan oktatásra vonatkozó globális szabványt határoz meg, amelyet más nemzetközi iskolák, egyetemek és a munkáltatók is világszerte elismernek. Tanterve rugalmas, kihívást jelentő és inspiráló, kulturális szempontból érzékeny és mindezt nemzetközi megközelítésben teszi. A hagyományos képzésben résztvevő diákokkal ellentétben a Cambridge-i diákokban kíváncsiság és tartós szenvedély alakul ki a tanulás iránt, mindemellett megszerzik azokat az alapvető készségeket, amelyekre az egyetemen és a jövőbeni pályafutásukban szükségük lesz, például a csapatban való gondolkodás és együttműködés.

A tanterv bár filozófiában és a megközelítésben nemzetközi, de a helyi kontextushoz igazítható. Ez minden olyan iskola számára rugalmasságot ad, ami nem angol nyelvterületen helyezkedik el, így az iskoláknak lehetőségük van kombinálni a Cambridge-i nemzetközi tantervet a helyi nemzeti tantervvel.

Az iskola kettő óvodás és egy első osztályos évfolyammal indul szeptemberben és a stabil alapokra való építkezés szellemében felmenőrendszerben töltődnek majd meg az osztályok, így 6+3 év alatt fogja elérni a teljes iskolai évfolyamszámot.

Az Avalon International Schoolban minőségi, egészséges ételeket készítenek majd a tanulóknak, igény esetén pedig speciális étrendet is biztosítanak számukra. Az iskolában a Cambridge-i tantervhez méltóan anyanyelvi pedagógusok végzik majd az oktató/nevelő tevékenységet. Ez az iskola valóban egy „lemondások nélküli” hely lesz a jövő nemzedéke számára.

„Mi hiszünk abban, hogy az iskola megnyitásával Miskolcnak is nő a tőkevonzó képessége, ha szélesebb spektrumot tud nyújtani szociális infrastruktúrájával. Emellett hisszük, hogy mindannyiunk jövője tekintetében a legnagyobb potenciál a gyermekekben és az oktatásukban van, ez számunkra megingathatatlan elvi kérdés.

A HELL cégcsoport már több ízben bizonyította lokálpatriotizmusát. Ennek az iskolának a megálmodása és megvalósítása mögött is a cégcsoport társadalmi felelősségvállalása rejlik. Sorra jelennek meg Miskolc térségében a különböző nemzetközi cégek, melyeknek élén olyan családos vezetők állnak, akiknek a város eddig nem tudta biztosítani az ún. "expat" (külföldi) életformához szükséges feltételeket.”

– nyilatkozta Tóth Róbert a beruházást képviselő ügyvezető. Az iskoláról bővebb információ az iskola weboldalán található.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

oktatás

miskolc

nemzetközi

iskola

család

gyermek