Bővül a nyári diákmunka program: ennyit kereshetnek vele a fiatalok
![Bővül a nyári diákmunka program: ennyit kereshetnek vele a fiatalok Bővül a nyári diákmunka program: ennyit kereshetnek vele a fiatalok](https://cdn.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2019/06/1559571095-LmnDc8KAA_md.jpg)
A Pénzügyminisztérium 2019-ben is meghirdeti a Nyári diákmunka programot, amelynek keretében mintegy 30 ezer diák kaphat munkalehetőséget - közölte Varga Mihály.
Tájékoztatása szerint a 3,6 milliárd forintból induló programban az önkormányzatok és az önkormányzati fenntartású intézmények mellett a mezőgazdaság, valamint a turizmus és vendéglátás területén működő vállalkozások is támogatást kaphatnak a 16-25 év közötti diákok foglalkoztatására.
A tárcavezető kiemelte: a program népszerűségét jelzi, hogy tavaly több mint 29 ezer diák vett részt benne, sokan közülük a kötelező szakmai gyakorlatukat is így teljesítették. A fiatalok munkanélküliségi rátája a 2010-es 30 százalékról mára 10 százalékra csökkent, a további javulást a diákmunka program is érdemben támogatja.
A programban azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a tényleges foglalkoztatásukkor már betöltötték a 16. életévüket és legkésőbb a program befejezésekor még nem múltak el 25 évesek. A program keretében a munkabér és a kapcsolódó szociális hozzájárulási adó együttes összegének 75 százalékát térítik meg a munkáltatónak. Az önkormányzatok esetében százszázalékos a támogatás, amely legfeljebb két hónapra adható, július 1. és augusztus 31. között, maximum napi hat órás időtartamra
- ismertette Varga Mihály. A támogatás a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felel meg, így a szakképzettek esetében 146 250 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezők esetében 111 750 forint lehet személyenként és havonta. A diákok június 3-ától már regisztrálhatják magukat az illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályánál, a cégek is itt jelezhetik a felmerülő munkaerőigényüket.
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)