Rákaptak a családok az autóvásárlási támogatásra: 8000 igénylés érkezett eddig

MTI   
  Megosztom
Rákaptak a családok az autóvásárlási támogatásra: 8000 igénylés érkezett eddig

A nagycsaládosok autóvásárlási támogatására július 1-je óta több mint nyolcezer igény érkezett - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának családpolitikáért felelős helyettes államtitkár.

Beneda Attila az Auchan által a Nagycsaládosok Országos Egyesületével (NOE) együttműködésben megrendezett országos iskolaszergyűjtési akció megnyitóján elmondta, hogy népszerűek a nyáron indult családvédelmi akcióterv otthonteremtést segítő intézkedései, amelyek segítséget nyújtanak a nagycsaládosoknak is. Emlékeztetett, az intézkedések jövőre is folytatódnak, és 2020 januárjától életbe lép a legalább négygyermekes édesanyák személyijövedelemadó-mentessége és a nagyszülői gyed.

Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke elmondta, hogy már második alkalommal indul tanszergyűjtés, amely reményeik szerint nagyobb lesz, mint a tavalyi, amikor 800 önkéntessel 2500 gyermeknek, illetve 1000 családnak tudtak segíteni. Hozzátette, hogy az iskolaszergyűjtési akció keretében az Auchannal közösen augusztus 1. és szeptember 11. között gyűjtenek tanszereket az áruházlánc 24 üzletében. Kérik, hogy aki teheti, egy-egy tanszerrel vegyen többet és azt az áruházakban elhelyezett gyűjtőhelyeken adja le - jelezte a NOE elnöke, aki azt is elmondta, hogy a gyűjtőhelyek listája megtalálható a NOE honlapján.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

autó

nagycsaládosok autóvásárlási támogatása

támogatás

autóvásárlás

család

jármű

kocsi

személygépkocsi