Tízezreket adnak iskolakezdésre a vidéki önkormányzatok: mutatjuk, hol kérheted

Pénzcentrum   
  Megosztom
Tízezreket adnak iskolakezdésre a vidéki önkormányzatok: mutatjuk, hol kérheted

Hamarosan kezdetét veszi a következő tanév, mely sok esetben komoly anyagi terhet jelent a szülőknek. Érdemes érdeklődni azonban a helyi önkormányzatoknál, hiszen a legtöbb helyen sokféle megoldást kínálnak az adott település lakosainak - írja a Pénzcentrum.

Hamarosan kezdetét veszi a következő tanév, mely főként a friss iskolások szüleinek jelent komoly anyagi megterhelést. Nagy segítség viszont, hogy a szeptemberben esedékes családi pótlékot már augusztus végén folyósították, de a munkáltatók által adható iskolakezdési támogatás hiánya sok családnak fájhat. A Pénzcentrum cikke szerint azonban

A lakossági pénzügyekkel foglalkozó hírportál megkeresett több vidéki önkormányzatot is, hogy megtudjuk, milyen formában kínálnak megoldást erre az anyagilag megterhelő időszakra. A válaszokból kiderült, hogy szinte minden városban és kerületben elérhető a segítség, érdemes tehát felmenni a helyi települési önkormányzat internetes oldalára, és onnan letölteni az igénylőlapokat. És akkor nézzünk néhény példát, milyen jellegű segítségekről van szó:

Szeged

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata 2019. május 20-án döntött arról, hogy beiskolázási támogatást nyújt a szegedi bejelentett lakóhellyel rendelkező és életvitelszerűen Szegeden élő szülőnek (törvényes képviselő vagy nevelőszülő), akinek saját háztartásában nevelt gyermeke 2019. szeptemberétől kezdődő tanévben 1-8. évfolyamon nappali rendszerű oktatásban vesz részt. A támogatás összege gyermekenként 10 ezer forint. A beiskolázási támogatást kérelmezni kell (formanyomtatványon), a kérelem benyújtási végső határideje szeptember 15. A kérelmet elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül is be lehet nyújtani. A támogatás összegét a kérelmező által megjelölt módon lakcímre, tartózkodási helyre vagy lakossági folyószámlára utaljuk. A kérelmek elbírálása folyamatos 2019. augusztus 22-vel bezárólag 7730 gyermeknek a támogatást már megállapítottuk, részükre a támogatás összegét kiutaltuk. A kérelmek folyamatosan érkeznek, így az elbírálás is folyamatos. A várható igény elérheti a 10 ezer főt. Rendelkezésre álló előirányzat erre a célra 100 millió forint.

Békéscsaba

Az iskolakezdés költségeinek viseléséhez az önkormányzat tanévkezdési támogatással nyújt segítséget, amelyre a 2019. évi költségvetésében 1 millió forintot különített el. Tanévkezdési támogatásban részesülhetnek azok a békéscsabai lakóhellyel rendelkező az alapfokú vagy középfokú oktatásban részt vevő gyermekek, illetve felsőfokú tanulmányokat nappali tagozaton, első évfolyamon folytató fiatal felnőttek, akiknek családja a tanévkezdéssel járó költségeket szociális helyzete miatt segítség nélkül nem képes fedezni.

A tanévkezdési támogatás akkor állapítható meg, ha a gyermeket gondozó családban az egy főre jutó havi jövedelem nettó összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 135 százalákát, (38.475,- Ft) gyermekét egyedül nevelő szülő esetében az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 155 százalékát (44.175,- Ft) nem haladja meg.

A tanévkezdési támogatás megállapítható akkor is, ha a tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermeket gondozó családban az egy főre jutó havi nettó jövedelem az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 140 százalékát (39.900,- Ft), tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermeket egyedül nevelő szülő esetében az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 160 százalékát (45.600,- Ft) nem haladja meg. A támogatás megállapításának további feltétele, hogy a család ne rendelkezzen vagyonnal.

A tanévkezdési támogatás igénybevételének feltétele, hogy a gyermek békéscsabai lakóhellyel rendelkezzen. A tanévkezdési támogatás összege átlagosan 5 ezer forint gyermekenként.

Felsőfokú tanulmányokat támogató szociális ösztöndíjban részesülhetnek azok a fiatal felnőttek, akik a képzésre vonatkozó keretidőn belül, teljes idejű - nappali tagozatos - alapfokozatot, mesterfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben folytatják tanulmányaikat, és az ezzel kapcsolatos költségeket szociális helyzetük miatt segítség nélkül nem képesek fedezni.

A felsőfokú tanulmányokat támogató szociális ösztöndíj akkor állapítható meg, ha a kérelmező családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 140%-át (39.900,- Ft), gyermekét egyedül nevelő és egyedülálló kérelmező esetén az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 170%-át (48.450,- Ft) nem haladja meg.

A felsőfokú tanulmányokat támogató szociális ösztöndíj igénybevételének feltétele, hogy a kérelmező legalább 3 éve békéscsabai lakóhellyel rendelkezzen. A szociális ösztöndíj a felsőfokú tanulmányok folytatása során évente két alkalommal, a tanév első, illetve második félévére állapítható meg a kérelem benyújtásának napjától az adott tanulmányi félév utolsó napjáig terjedő időszakra. A felsőfokú tanulmányokat támogató szociális ösztöndíj iránti kérelem a hallgatói jogviszony létesítésének napjától nyújtható be a Polgármesteri Hivatal Szociálpolitikai Osztályán (5600 Békéscsaba Szabadság tér 11-17. szám).

Az ösztöndíj havi összege átlagosan 11.400,- Ft/hó, amelyhez az önkormányzat 2019. évben 5.000.000,- Ft forrást biztosít.

A "Békéscsaba hazavár!" felsőoktatási hallgatói ösztöndíj mértéke négy féléven keresztül félévenként 5 hónapra havonta 40.000,- Ft (személyenként összesen legfeljebb 800.000,- Ft). A "Békéscsaba hazavár!'' életkezdési támogatás esetén az önkormányzat egyszeri 300.000,- Ft támogatást nyújt, amely tényleges támogatást jelent a friss diplomások számára az önálló élet elkezdéséhez.

Az ösztöndíj program 2015 őszétől biztosítja a békéscsabai fiatalok támogatását. A program elindítása óta 19 békéscsabai fiatal részesült felsőoktatási hallgatói ösztöndíjban és 51-en kaptak életkezdési támogatást. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata ebben az évben 4.100.000,- Ft-ot biztosít az ösztöndíjprogramhoz.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

iskola

iskolakezdés

tanév

tanévkezdés

önkormányzat

támogatás

önkormányzati támogatás

iskolakezdési támogatás

beiskolázás