Így védekezz az utcán és az interneten: önvédelmi program indul családoknak

MTI   
  Megosztom
Így védekezz az utcán és az interneten: önvédelmi program indul családoknak

Komplex önvédelmi program indul családoknak a rendőrség támogatásával - mondta Pöltl Ákos, a program kialakítója és vezetője az M1 aktuális csatornán.

Részben fizikai, részben az internethasználatban, a közösségi médiában hasznosuló program indul családok, felnőttek és gyerek számára, mondta el a szakember. A fizikai önvédelmi képzés tudatosabbá teszi a kamaszokat és csökkenti a stresszt, a félelmet. A gyerekek számára is élvezhető e-tananyag pedig a közösségi média veszélyeire hívja fel a figyelmet.

A 13-15 évesek 80 százaléka használ okostelefont, a közösségi médiában elszenvedett támadásokat azonban gyakran fel sem ismerik, vagy ha mégis, elhallgatják szüleik elől. A családi önvédelmi programot segíti a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztálya, a program az általános iskolákban is elérhető lesz, mondta Pöltl Ákos.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

család

önvédelem

internet

internethasználat

okostelefon

gyerekek