Várakoznak a szülők: inkubátorban vannak, de szépen fejlődnek a debreceni négyesikrek

Jól vannak, szépen fejlődnek a debreceni női klinikán csütörtök este született négyes ikrek - számoltak be az orvosok és a szülők hétfőn a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
A szülőknek a négyes ikrek az első gyermekeik. A három lány és a kisfiú - Panna, Anita, Anna és Richárd - 1230 és 1750 gramm közötti súllyal született, valamennyien egészségesek.
A debreceni intézményben legutóbb három, azt megelőzően harminc éve születtek négyes ikrek. A babák jó állapotban vannak
- közölte Lampé Rudolf, a klinika megbízott igazgatója, aki kitért arra is, hogy a Debreceni Egyetem (DE) szülészeti és nőgyógyászati klinikája 1992-ben, Európában elsőként kapta meg a bababarát címet, aminek azóta is folyamatosan megfelel.
Sápy Tamás adjunktus, a 26 éves, Békés megyében élő édesanya kezelőorvosa elmondta: a kismamát a terhesség 28. hetében vették fel a klinikára, s a magzatokkal együtt folyamatosan monitorozták. Mindvégig jó állapotban voltak, a szülés spontán indult meg a 32. héten, az újszülötteket császármetszéssel segítették világra. A szakember hozzátette: az újszülöttek jelenleg a szubintenzív osztályon vannak inkubátorban, de hamarosan együtt lehetnek majd az édesanyjukkal.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Nagy boldogság a négy baba
- mondta az újságíróknak az édesanya. Nagyné Kozák Anita azt is elárulta, hamar megegyeztek a gyerekek nevéről: Richárd és Anita a szülők nevét kapta, de Anna és Panna nevéről is gyorsan döntöttek a férjével.
Felkészülünk, hogy minél jobb szülők lehessünk
- mondta az édesapa, aki kiemelte azt is, hogy Békés megyei otthonukban már előkészítették a négy kiságyat, és a segítők, a szülők, rokonok, barátok is készen állnak az új családtagok fogadására.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)