Indulhat a rongyrázás: ennyi pénzt költenek el a magyar családok karácsonykor

MTI   
  Megosztom
Indulhat a rongyrázás: ennyi pénzt költenek el a magyar családok karácsonykor

A családok átlagosan 46 760 forintot költenek karácsonyi ajándékokra, ennek felét online - ez derült ki a Vatera friss felméréséből.

A közlemény szerint egyre tudatosabban választják ki a meglepetéseket, a kutatásban résztvevők kétharmada november végére már mindent beszerez, 36 százalékuk ezt december elejére vagy utolsó pillanatra hagyják.

Elenyésző, mindössze minden huszadik ember költ még ennél is többet. Általában jellemző, hogy a tavalyihoz hasonló összeggel számolnak a megkérdezettek az ünnepekkor. Az online piactér két évvel ezelőtti kutatása is ezeket az eredményeket hozta, tehát annak ellenére, hogy az árak évről évre emelkednek, az ajándékokra szánt összeg állandósulni látszik.

Az online piactéren átlagosan 20 százalékkal nőtt a forgalom a karácsony előtti 3 hónapban az év többi részéhez képest 2017-ben és 2018-ban, a tranzakciók darabszáma tekintetében pedig 10 százalékos volt a növekedés ugyanezen időszakban. Bár azt várnánk az ünnepi időszaktól, hogy ajándékok után kutatva az új termékek eladása kiugróan megnő az online piactéren, ehhez képest 2017-ben 2 százalékkal, 2018-ban csupán 1 százalékkal emelkedett az év többi részének átlagához képest. Így a karácsonyi szezonban a kosarakba került termékek kétharmada használt (2017-ben 64 százalék, 2018-ban 66 százalék) volt.

Ez nem is olyan meglepő, hiszen a fogyasztói árak emelkedése mellett ugyanazt az összeget kell beosztani ajándékokra, és a használt, ám hibátlan árucikkek ára jelentősen alacsonyabb. Mi több, igazán különleges kincsekre is bukkanhatunk. Mindemellett ez a tendencia alátámasztja a mai trendeket is, miszerint igyekszünk tudatos, minimalista életvitelt követni, így akár használt termékeket is ajándékozunk.

A felmérésben résztvevők 69 százaléka könyvet is ajándékoz, 60 százalékuknak pedig gyerekjáték, legó is kerül a virtuális vagy bolti kosarába. A top 5 ajándéktípusba az elektronikai cikkek kerültek még be, a válaszadók 59 százaléka tervezi, hogy ajándékoz kütyüt idén. A kutatás arra is kitért, hogy a vásárláskor milyen szempontokat vesznek figyelembe a felhasználók. A válaszadók többsége összehasonlítja a hasonló termékek ár-érték arányát.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

karácsony

költés

pénz

család

ajándék

vásárlás