Orvosbravúr: újszülöttet mentettek a tatabányai kórházban

HelloVidék   
  Megosztom
Orvosbravúr: újszülöttet mentettek a tatabányai kórházban

Szépen fejlődik az a kisbaba, akit a szülei hálából a tatabányai kórházról neveztek el. Mint megtudtuk, az elmúlt három hétben sokat gyarapodott a súlya, ha ilyen ütemben fejlődik akkor a húsvétot már otthon töltheti. A kislány születéséről dr. Bardóczy Zsolt főorvos, a szülészeti osztály vezetője mesélt - írja a kemma.hu.

Ahogy a portál írja, az édesanya ikerterhességének a 19. hetében beindult a szülés, ezért hálából a tatabányai Szent Borbála Kórház nevét kapta egy kisbaba, amiért az anyaméhben megmentették az életét. A kisfiút ugyan elvesztették, de egy bravúros műtétnek köszönhetően Borbála baba életben maradt.

A kismamát ikerterhességének tizenkilencedik hetében spontán vetéléssel mentő szállította a kórházba. Szerencsére kétpetéjű ikerterhesség állt fenn. Ez azt jelenti, hogy külön burok és lepény teszi lehetővé a magzatok elkülönült keringését. Praxisomban előfordult kétpetéjű ikerterhességnél, hogy spontán szülés vagy vetélés után sikerült megtartani a második magzatot

– kezdte a történetet dr. Bardóczy Zsolt főorvos, aki hozzátette, ebben az esetben sajnos nem így történt.

A fertőzés megelőzése érdekében haladéktalanul műteni kellett. Az édesanyát őszintén tájékoztattuk minden lehetőségről és kockázatról. Az ő bátor döntése után kezdtük meg a műtétet. Elsődleges célunk mindenképpen az volt, hogy az anyai életet mentsük. Az, hogy a terhesség második babáját sikerült megtartani, azt köszönhetem kiváló kollégáimnak is

– mondta az osztályvezető, aki kiemlete, a műtétet követő 72 óra kritikus állapotnak minősült.

Az édesanyát még néhány napig altatásban tartottuk, hogy a vetélés utáni gyászreakció, az érzelmi instabilitás ne veszélyeztesse a második baba életben maradását. Két hétig még a kórházban maradt, majd szoros megfigyelés mellett otthonába bocsátottuk. De a terhesambulancián továbbra is rendszeresen ellenőriztük a kismamát

– tette hozzá a szülészorvos, aki megjegyezte, Henriettának azonban hamarosan újra be kellett feküdnie a kórházba.

Próbáltuk késleltetni a szülést, eközben a baba tüdőérlelőt kapott, hogy megszületése után segítsük légzését. A szülésnél elmondhatjuk, hogy újból mellénk állt a szerencse: a kislány burokban érkezett. A babák, különösen a korababák szempontjából ez nagyon előnyös, mert a burok védelmet nyújt számukra. Nem véletlenül a közhiedelem nagyon pozitív képeket köt a jelenséghez, aki burokban született az szerencsés, élete puha és kipárnázott lesz

– modta dr. Bardóczy Zsolt, aki elmondta, a műtét nehézségét az is jelzi, hogy március 13-án, a Magyar Nőgyógyász Társaság Észak-nyugat Dunántúli kongresszusán is bemutatják az esetet.

Amikor betoltak a műtőbe elmondták, hogy elsősorban az én életem az első, ha velem minden oké, akkor megpróbálják megmenteni a babát. A műtét során nagyon sok vért vesztettem, kétséges volt, hogy egyáltalán meg tudják-e menteni a babát és a méhemet. Amikor felébredtem, az első kérdésem az volt, hogy van-e baba

– mondja az anyuka.

A főorvos úgy köszönt el, hogy a következő babánál találkozunk. Egyelőre még nem tudjuk, újra belevágunk-e. Mostani fejemmel azt mondom, hogy nem tudnám még egyszer ezt végigcsinálni. Persze lehet, hogy a következő terhességnél semmi probléma nem lenne, de most úgy érzem, nem kockáztatnám be. De lehet, hogy évek múlva kicsit halványul az élmény, és lesz Borinak kistestvére

– árulta el Henrietta.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

baba

kórház

újszülött