Hibrid tanításra készülnek a pedagógusok: ez vár a tanulókra szeptembertől?

MTI   
  Megosztom
Hibrid tanításra készülnek a pedagógusok: ez vár a tanulókra szeptembertől?

A hagyományos és a távoktatást ötvöző hibrid tanításra kell felkészülni szeptembertől - mondta Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A műsorban felidézték, hogy Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár korábban azt mondta, remélhetőleg hagyományosan, normál munkarendben lehet elkezdeni az új tanévet, de arra is fel kell készülni, hogy esetleg ismét digitális oktatásra kell átállniuk az iskoláknak a koronavírus-járvány miatt.

Horváth Péter erre reagálva elmondta, tapasztalataik szerint már a diákok, a szülők és a pedagógusok is nagyon várják a szeptemberi hagyományos iskolakezdést.

Ugyanakkor bizonyos egészségügyi szabályokat alaposan át kell gondolni: maradnak a kihelyezett fertőtlenítőszerek az iskolák folyosóin, és figyelni kell a távolságtartási szabályokra a termekben is.

Felmerült az is, hogy a járvány erősödésével nem egységes lezárásokat kellene elrendelni, hanem csak azokon a helyeken, ahol nő a fertőzöttek száma

- jegyezte meg.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

pedagógusok

szeptember

tanítás

tanulók

hibrid tanítás