Tiszta Hollywood: döbbenetes képsorokon az akciójelenetet idéző tömegverekedés

HelloVidék   
  Megosztom
Tiszta Hollywood: döbbenetes képsorokon az akciójelenetet idéző tömegverekedés

Az RTL Híradó egyik nézője készített felvételt arról, ahogy két társaság egymásnak esett a nyílt utcán Hajdúnánáson. Az egyik verekedő autóval próbált elhajtani a helyszínről, de többen útját állták. Ekkor a sofőr nagy gázt adott, amitől több ember a földre esett. Amikor visszatért, ököllel verték, rúgták az autóját. Ekkor is továbbhajtott, és ismét elsodort több embert. A rendőrség eljárást indított.

Tömegverekedést vett fel az RTL Híradó nézője Hajdúnánáson, a döbbenetes képsorokon jól látszik, ahogy elszabadulnak az indulatok: egymást ráncigálják, lökdösik, ököllel verik férfiak és nők. A felvétel augusztus 20-án készült a városközpontban, összebalhéztak egymással a hajdúnánásiak és a tiszavasváriak a riport szerint.

Az egyik verekedő idővel beült egy autóba, megpróbált elhajtani a helyszínről, de ezt többen nem veszik jó néven, és igyekeznek megakadályozni benne a férfit. Végül hiába állták útját, elautózott, de nem sokkal később visszatért a kocsival, majd amikor megtámadták, megint elhajtott, ismét elsodorva többeket. A rendőrség eljárást indított az ügyben.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 40 156 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 7,85%), de nem sokkal marad el ettől az MKB Bank 39 988 forintos törlesztőt (THM 7,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

tömegverekedés

hajdúnánás

tiszavasvári

rendőrség

videó

akciójelenet

rendőrségi eljárás