Így vonzóbb lesz a pedagógus pálya? Átalakítják a magyar tanárképzést

HelloVidék   
  Megosztom
Így vonzóbb lesz a pedagógus pálya? Átalakítják a magyar tanárképzést

Megjelent a tanárképzés átalakításáról szóló kormányrendelet, amely többek között egységesíti az általános iskolai és a középiskolai tanárok képzésének hosszát - vette észre az Eduline oktatási portál. Eddig azoknak, akik gimnáziumban vagy technikumban szerettek volna tanítani, hat évig kellett egyetemre járniuk. Ezentúl elég lesz öt év is.

"A képzési idő (….) osztatlan képzésben 10 félév, a zeneművészeti, kétszakos tanárképzésben 12 félév” – többek között ez áll abban a kormányrendeletben, amely a szerdai Magyar Közlönyben jelent meg. Ez azt jelenti, hogy míg eddig a középiskolai tanároknak hat évig kellett egyetemre járniuk (akárcsak az orvosoknak), ezentúl öt év után megszerezhetik a diplomájukat.

A módosítás mögött alighanem a jelentkezők alacsony száma áll.

A módosítás mögött az Eduline szerint egyrészt a tanárképzésre jelentkezők alacsony száma állhat, a képzési idő lerövidítésével vonzóbbá válhat ez a terület a kormány reményei szerint. A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Totyik Tamás a Népszavának azt nyilatkozta:

ez a döntés akár pozitív is lehet, de amíg a részletek (a lerövidített képzés tartalmi elemei, képzési és kimeneti követelmények) nem ismertek, addig nehéz megítélni az intézkedés lehetséges hatásait. Különösen úgy, hogy várhatóan nem csak a képzési időben lesz változás.

A Pedagógusok Szakszervezete szerint jelenleg körülbelül 12 ezer főállású pedagógus hiányzik a közoktatásból, vagyis ha az idei elsőévesek mindegyike befejezné az egyetemet 3-5 év múlva, a rendszert akkor sem lehetne feltölteni.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

iskola

pedagóguspálya

iskolarendszer

tanárhiány