Itt a tanév vége, nem is gondolnád mit rendel most a legtöbb magyar: sokat spórolnak így

HelloVidék   
  Megosztom
Itt a tanév vége, nem is gondolnád mit rendel most a legtöbb magyar: sokat spórolnak így

Május végén és június elején hagyományosan megugrik a laptopok, tabletek és okostelefonok forgalma az eMAG-Extreme Digitalnál. Jó hír, hogy a kedvezőtlen euróárfolyam e szegmensben még nem érezteti a hatását, de azoknak a szülőknek, akik biztosra mennének érdemes lehet most, nyár elején beszerezni a tanuláshoz szükséges eszközöket.

A héten véget ért egy újabb tanítási év, ami az eMAG-Extreme Digital forgalmán is érezteti a hatását: májusban érzékelhető növekedés a tanulással kapcsolatba hozható termékek (számítógépek, okostelefon/tabletek és irodaszerek) körében, majd augusztusban és szeptemberben ugrik meg újból ezek forgalma - hiszen a tanév első heteiben sok családnál derül ki, hogy milyen további felszerelést kell még beszerezni.

Kezd feljönni, de még nem tömegtermék az okosfüzet

A filctollal írható, utólag törölhető okos jegyzetfüzetek lapjait olyan nyomtatott jelzésekkel látják el, hogy gyártójuk mobil appjából könnyen lehessen okostelefonnal digitalizálni a jegyzeteket. Bár a legtöbben még hagyományos, egyszer írható füzeteket rendelnek, a portálnál már érzékelhető növekedés az okos jegyzettömbök eladásaiban is.

Ugyanannyit költünk hordozható és asztali PC-re

Érdekesség, hogy a tanévzárók előtti hetekben a portálon egyaránt bruttó 157 ezer forint körüli összeget költöttek a vásárlók notebookra és asztali PC-re is, ami azt sugallja, hogy a legtöbben egy fix büdzséből gazdálkodva választják ki a számukra legoptimálisabb terméket. A fenti bruttó vételárba egyébként már full-HD képernyővel és legalább 8 GB memóriával, illetve gyors SSD-meghajtóval szerelt noteszgép is belefér, a legnépszerűbb márkák idén nyár elején a portálnál: HP, Apple, Asus, Dell. A vásárlók számára kedvező hír, hogy bár az euró-forint árfolyam kedvezőtlenül alakult, az elektronikai termékek árai egyelőre nem követték a változást, a portálnál jelenleg a megszokott kedvező áron érhetők el a laptopok és asztali PC-k.

Érthető okokból sok családnál idén szűkösebb lehet a büdzsé, éppen ezért a portál termékmenedzserei néhány hatékony spórolási tippet javasolnak:

  • a Tisztaszofter Program keretében például ingyenesen lehet legális Windows és Office licenceket igényelni, amelyeket a gyerek aktív tanulói jogviszonnyal alatt lehet legálisan használni- minden más esetben érdemes előre telepített operációs rendszerrel választani a számítógépet, mert úgy a legolcsóbb beszerezni ezt.
  • Általános iskolások számára olcsóbb Intel Core i3 vagy AMD Ryzen 3 lapkával szerelt számítógép is elegendő lehet, középiskolások számára már nagyobb teljesítményű, Core i5 vagy Ryzen 5 lapkás modell javasolt. Több gyártó is kínál már 3 év jótállást a számítógépeire, ami ugyancsak jó beruházás lehet.

Ennyiért kelendő a mobil és a tablet

Okostelefont és táblagépet egyaránt bruttó 70 ezer forint körüli összegért rendeltek a portálon a tanítás utolsó heteiben. A legnépszerűbb tabletek idén nyár elején a Lenovo, Apple és Samsung gyártmányúak, az okostelefonok esetében pedig a Xiaomi, a Samsung és az Apple modellek voltak, de feljövőben a Realme és Poco modellek is - a kedvezőtlen euróárfolyam ellenére továbbra is normál áron érhetők el a mobil eszközök is.

A fenti összegért már fejlett alsó-középkategóriás androidos okostelefont lehet beszerezni - a legalább 64 gigabájtos háttértáron és a 4GB rendszermemórián, illetve a nagy kapacitású akkumulátoron még általános iskolás gyereknek szánt készüléken sem érdemes spórolni. Középiskolás vagy idősebb gyermek esetében a beépített kamerák fejlettsége és a mobilfizetés támogatása is szempont, és több évi használatra szánt készülék esetén 5G-képesség is döntő tényező lehet, a tartalomelőállításhoz pedig nagyobb teljesítményű modellt érdemes választani, ami már a felső-középkategóriában érhető el.

Tabletvásárláskor a beépített mobilinternet nem feltétlenül szükséges, csak wifis modell választásával lehet spórolni, a 3-4 GB memória és a legalább 32 gigabájtos háttértár főleg tartalomfogyasztásra használt táblagép esetén is ajánlott - középiskolás és egyetemista diákok esetében pedig már az érintőceruza használata is praktikus lehet - ez többek közt a Samsung, Lenovo és Apple termékei esetében érhető el.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

telefon

tablet

okostelefon

laptop

rendelés

szülők

iskola

tanév