Elfogták a kegyetlen testvérpár: emberöléssel gyanúsítják őket

MTI   
  Megosztom
Elfogták a kegyetlen testvérpár: emberöléssel gyanúsítják őket

Emberöléssel gyanúsítható testvérpárt fogtak el a napokban Heves megyében - közölte hétfői sajtótájékoztatóján a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Soltész Bálint elmondta: az áldozat, egy építési vállalkozó eltűnését felesége jelentette be szeptember 2-án, Budapesten, és másnap egy gyöngyösi építkezés közelében bukkantak a rendőrök az általa használt járműre. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság az ügyben bűnügyi nyomozásba kezdett, amelybe a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI), valamint a budapesti és a Borsod megyei főkapitányság szakemberei is bekapcsolódtak.

Az eltűnt férfi hollétének felderítésére nyomkövető kutyát és drónt is bevetettek, a jármű közelében lévő tó és környékének átkutatásában csaknem százötven rendőr vett részt. Ezzel párhuzamosan a keresett vállalkozóval munkakapcsolatban állókat is kihallgatták, köztük azt a testvérpárt is, amely aztán ellentmondó vallomásaival hívta fel magára a figyelmet.

Szeptember 14-én Gyöngyösön rábukkantak az egyik testvér autójára, amelynek a csomagtartójában megtalálták a keresett 23 éves férfi holttestét. A rendőrök még aznap elfogták otthonukban az abasári T. Sándort és a gyöngyöshalászi T. Györgyöt, akiket a gyilkossággal gyanúsítanak.

A két férfi kihallgatásakor beismerő vallomást tett, a bíróság szombaton elrendelte letartóztatásukat

- ismertette Soltész Bálint.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovdék

emberölés

testvérpár

heves megye

megyei rendőrfőkapitányság