Durva akciójelenet zajlott Győrben: végül letartóztatták a baltás férfit a rendőrök

MTI   
  Megosztom
Durva akciójelenet zajlott Győrben: végül letartóztatták a baltás férfit a rendőrök

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 30 éves férfinak, aki baltával fenyegette a rendőröket - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön. Egy Győr-Moson-Sopron megyei nő még november 25-én 21 óra körül tett bejelentést a rendőrségen, miszerint a fia be akarta rúgni a házának ajtaját, ami miatt veszélyben érezte magát. A helyszínre érkező rendőrök - akik a bejelentőtől azt is megtudták, hogy a 30 éves férfi kiszámíthatatlan mentális állapotú, egyúttal édesapja ellen korábban élet elleni bűncselekményt követett el - a ház kapujánál vették észre az elkövetőt, aki egy baltát tartott a kezében.

A férfi ezután futni kezdett a rendőrök felé, és megközelítőleg 5 méterre volt, amikor az egyik rendőr figyelmeztető lövést adott le.

Ezután a rendőrök folyamatosan hátráltak, miközben a férfi baltával a kezében követte őket, és megölésükkel fenyegetőzött. Időközben megerősítő rendőri egységek is érkeztek, akiket a férfi szintén fenyegetett, de észlelve a rendőri fölényt, hátrálni kezdett.

Mivel a férfi továbbra sem vetette alá magát a rendőri intézkedésnek, végül ellenszegülésének megtörése érdekében elektromos sokkolót és testi kényszert alkalmaztak vele szemben, és elvették tőle a baltát.

A bíróság az ügyészség indítványára - arra figyelemmel, hogy fennáll a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye - egy hónapi időtartamra elrendelte a többszörösen büntetett gyanúsított letartóztatását, aki a mostani bűncselekményt visszaesőként, felfüggesztett szabadságvesztés büntetés hatálya alatt követte el

- áll a közleményben.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

rendőrség

győr

győri járásbíróság

központi nyomozó főügyészség

férfi