Szörnyűséget tett a két tizenéves fiú: bíróság elé állnak a nemi erőszak miatt

Szexuális erőszak bűntette miatt állítja bíróság elé a Miskolci Járási Ügyészség azt a két büntetlen előéletű 15 éves fiút, akik tavaly májusban lefogtak és megerőszakoltak egy 15 éves lányt Miskolcon.
Jogg Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség szóvivője a 24.hu-nak azt mondta, hogy az erőszakot megvalósító fiúra 2 év 6 hónapot, míg a lányt lefogó társára 1 év 4 hónap javítóintézeti nevelést kértek előkészítő ülésen történő beismerés esetére.
A vádirat szerint a fiúk beszélgetést kezdeményeztek a lánnyal a miskolci villamoson, majd arra kértek, hogy szálljon le velük, és elkísérték egy patakparti elhagyott területre. Itt az egyikük komoly szándék nélkül arra kérte, hogy prostituáltként dolgozzon nekik. Amikor a lány nemet mondott, arra szólították fel, hogy szexuális cselekményt végezzen nekik.
A lány tiltakozott, erre az egyik fiatal a patakon lévő híd korlátjához szorította és beleharapott az arcába. A lány megpróbált elmenekülni, erre a másik fiú is megharapta. Ezt követően az egyik fiú lefogta a lány kezét, míg társa megerőszakolta.
A lány el akart menni a helyszínről, de az egyik fiú megrúgta és többször is megütötte. Ezután visszakísérték a lányt a villamosmegállóhoz, majd a fiúk felszálltak egy villamosra, míg a cselekmény hatása alatt lévő lány a helyszínen maradt.
A két támadó azonban rövid időn belül visszatért, és egy másik parkos részre vitték a lányt, ahol ismét szexuális cselekmény elvégzésére szólították fel. Mivel a bántalmazott ezt nem akarta megtenni, az egyik fiú megütötte, majd otthagyták a lányt és leléptek a helyszínről. Az ügyész elmondta még, hogy a két fiatal tagadta a bűnösségét a nyomozati szakban.
Az erőszakot ténylegesen elkövető fú azt állította, hogy nem erőszakolta meg a lányt. Elmondása szerint amikor elmentek sétálni, akkor megölelte a lányt, aki jelezte neki, hogy ő együttlétet akar. Azt elismerte, hogy később visszatértek a helyszínre, de állítása szerint nem követett el olyan szexuális cselekményt, amelybe a lány nem egyezett volna bele
– mondta az ügyész.
A szóvivő elmondása szerint a másik gyanúsított csak annyit ismert be, hogy megharapta a lányt, ám elmondása szerint ezt is csak játékból tette.
Azt állította, hogy a társa és a lány jelezte neki, hogy félre vonulnak, mert kettesben szeretnének maradni. És amikor fél óra múlva kézen fogva visszaértek, akkor a másik fiú azt mondta, hogy megvolt neki a lány
– tette hozzá Jogg.
Az ügyészség az egyik fiúra 2 év 6 hónap, a másikra pedig 1 év 4 hónap javítóintézeti nevelést indítványozott.
Címlapkép: Getty Images
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)