Szörnyű tragédia: kizuhant egy nő a saját erkélyéről, vizsgálják az eset körülményeit

Szerdán kora este 19 óra körül riasztották a segélyhívót azzal, hogy kizuhant egy nő Szombathelyen egy Fő téri emeletes ház erkélyéről. A negyvenes éveiben járó hölgy a társasház harmadik emeleti erkélyről zuhant ki eddig ismeretlen körülmények között a járdára. A kiérkező mentők hosszasan próbálták újraéleszteni, de olyan súlyosan sérült, hogy a helyszínen életét vesztette, számolt be a vaol.hu.
Egyelőre nem tudni biztosan, hogy a 47 éves nő miért zuhant ki az erkélyről, baleset történt-e vagy más oka volt.
Cser Zsófia, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense a 24.hu megkeresésére azt mondta, hogy a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.
Címlapkép: Getty Images
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)