Kigyulladt egy jármű az autópályán: óvodás és bölcsődés korú gyermekek ültek benne

Kigyulladt autóból szabadítottak ki egy Ausztriába tartó román családot pénzügyőrök az M1-es autópályán; végül senki sem sérült meg - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel. Azt írták, a szülők két kisgyermekükkel utaztak Ausztriába, amikor autójukból sűrű füst csapott ki, majd a jármű kigyulladt.
A NAV három járőre az óvodás és a bölcsődés korú gyermeket, valamint édesanyjukat a járőrautóba ültették. Az apát, aki próbálta kimenteni az értékeket az égő kocsiból, biztonságos helyre kísérték, majd igyekeztek megnyugtatni.
A tájékoztatás szerint az eset miatt a tűzoltók megérkezéséig lezárták a sztráda érintett szakaszát. Néhány perccel később a mosonmagyaróvári hivatásos tűzoltók nekiláttak az oltásnak.
A közleményben kitértek arra is, hogy a NAV Bevetési Igazgatóságának több munkatársa is részt vett rendészeti és sérült beteg ellátását segítő képzésen. A speciális segítségnyújtást a járőrök önként tanulják, hogy rendkívüli helyzetekben is eljárhassanak.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 45 318 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,6 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 45 639 forintos törlesztőt (THM 13,95%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)