Filléres útszéli csodaszer: ez a virág jóval több mint szörp, így használd fel

Dubóczky Krisztina   
  Megosztom
Filléres útszéli csodaszer: ez a virág jóval több mint szörp, így használd fel

Csodálatos illata mellett számos jótékony hatása ismert a most nyíló bodzavirágnak, üdítőitalként és szörpként pedig rengeteget fogyasztottunk belőle gyerekkorunkban is. De a bodzavirág ennél jóval többet tud, igazi csodaszer, rengeteg mindenre gyógyír lehet, nem mellesleg pedig italként, sőt ételként is mennyei.

Idén tavasszal két hét lemaradással nyílik minden, így a bodzavirág is most kezdte el bontogatni a szirmait. Csodálatos illata mellett számos jótékony hatása ismert, és bizony ki ne emlékezne vissza nosztalgiával a gyermekkora mennyei ízű bodza üdítőitalára, szörpjére, amit a nagyi készített a legjobban, és annyit ittunk belőle, hogy majd kipakkadtunk tőle? De a bodzavirág ennél jóval többet tud, igazi csodaszer, rengeteg mindenre gyógyír lehet, nem mellesleg pedig italként, sőt ételként is mennyei.

Előfordulása, megjelenése

A bodza tudományos neve: Sambucus nigra, elterjedt megnevezései: fekete bodza, festőbodza, fekete bogyós európai bodza, európai bodza, gyepűbodza, német bodza. Élőhelye Európa és Észak-Amerika, a Kárpát-medencében is igen elterjedt cserjeféle. A bodza egy 3-10 méter magasra nő meg, a fehéres-sárgás virágok bogyós gyümölccsé fejlődnek, melyek előbb zöld színűek, majd vöröses-barnák, végül fényes fekete színűek lesznek. A virágokat tavasszal szüretelhetjük, és számos finomsághoz felhasználhatjuk, de a fekete bogyóból is mennyei lekvár készíthető, rengeteg pozitív gyógyhatása van mind a virágnak, mind a bogyósnak.

A bodza mint gyógynövény

A bodza a természetgyógyászatban ősidők óta az egyik legkedveltebb és leghatékonyabb gyógynövény. Fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő hatását már az indiánok is alkalmazták, terméséből gyógytea főzetet készítettek, melyet a bőr ápolására, a szem borogatására is használtak. A népi hagyományok szerint a bodza köhögésre, légúti megbetegedésekre, székrekedésre és gyomorfájdalomra is megfelelő segítséget nyújt. Napjainkban immunrendszerünk erősítésére legalkalmasabb háziszer a bodza virágából készült gyógytea, tavasszal és nyáron pedig üdítőként és szörpként fogyasztjuk a legtöbbet, de fagylaltok kedvelt összetevője is. Az őszi hónapokban amikor a meghűléses megbetegedések gyakorivá válnak, az antivirális tevékenységű bodzatea a legjobb orvosság. Az egész növényt felhasználják a gyógyszeriparban vagy élelmiszerként is. Télen az 5 legkeresettebb gyógynövény egyike a bodzavirág.

Igazi csodaszer

Hatékony méregtelenítő, és úgy vélik, hogy segít az olyan fertőzések tisztításában, mint a pattanások, kelések és bőrkiütések. Folyadékként is felhasználják a bodzát a bőrre, mint általános vérzéscsillapítót. Megfázás, influenza és láz esetén erős izzasztó hatása érvényesíthető, mivel hűtő összetevőket tartalmaz. Európában enyhe hashajtóként és vízhajtóként is ismert, vagyis a bodza hasznos a vesék egészségére is. A magas koleszterinszintben szenvedőket vizsgálva megállapították, hogy a bodzaszörp csökkentheti a koleszterinszintet, öregedés-gátló tulajdonságokkal is rendelkezik. A fekete bodza ösztönzi az egészséges immunreakciót a nem kívánt organizmusok ellen, melyek influenzaszerű tüneteket okoznak. A fekete bodza mint a legtöbb bogyós növény, tele van antioxidáns flavonoidokkal, tartalmaz antocianin flavonoidokat, melyek a szabad gyökök semlegesítését végzik az egész keringési rendszerben. Nagy mennyiségben van benne A-, B1-, B2-, B3-, B5-, B6- és C-vitamin valamint flavonoidok, triterpének, glikozidok, cukrok és tanninokat, antioxidánsai gátolják a rosszindulatú daganatot okozó sejtek elszaporodását, a gyulladások és az érrendszeri megbetegedések kialakulását.

A méregtelenítésen kívül értágító hatással is bír, megszabadítják az ereket az esetleges lerakódásoktól, ezáltal a bodza jelentősen javítja a periférikus vérkeringést, csökkenti a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának esélyét. A bodzavirág beállítja a vércukorszintet, mérsékli az ízületi fájdalmakat, antiszeptikus tulajdonságának köszönhetően a szájban és torokban megjelenő gyulladások ellen is alkalmazható.

Fogyókúrázók, figyelem

A fogyókúrázóknak is ajánlott, mivel szabályozza és serkenti a bélműködést, rendszeressé és alapossá teszi az ürítést, gyorsítja a zsírok lebontását. A bodzalé vagy tea jó szolgálatot tehet fejfájás, migrén, ideggyulladások, valamint nyugtatóként, a stressz és az álmatlanság kezelésében. A bodzavirágszörp szintén segíti a fogyást, ugyanis elveszi az éhségérzetet.

A bodza háncsával (a kéreg alatti rész) összekeverve a bogyók ráadásul vízhajtó hatással bírnak, serkentik a vesék és a húgyhólyag működését, idegi fájdalmakra, szívritmuszavarra, köszvényre, valamint hólyagbántalmakra is gyógyírt jelent. Összetört és gézbe rakott levelei az aranyér, míg az ecetes és sós levélpép a fogtályog kezelésére alkalmazható.

Gyógyhatásai röviden:

  • Immunerősítő
  • Erős izzasztó hatása révén lázcsillapító
  • Vízhajtó tulajdonsága miatt fogyasztó, testsúlycsökkentő
  • Enyhe hashajtó, enyhíti a székrekedés tüneteit
  • Köptető, köhögéscsillapító
  • Felszabadítja a légutakat
  • Elűzi a bélférgeket
  • Segít a daganatos megbetegedések megelőzésében
  • Antiszeptikus hatása miatt szájöblítőnek, szájvíznek is alkalmazható
  • Hatékonyan csökkenti az asztma tüneteit
  • Szíverősítő
  • Megszünteti az árpát
  • Külsőleg használva fertőtlenítő hatású

Bodzavirág tea készítése

Egy kanál bodzavirágot tegyünk egy edénybe, majd öntsük le 250ml forrásban lévő vízzel. Fedjük le az edényt, és 10 percig hagyjuk ázni. Ha kihűlt, mézzel édesítve fogyaszthatjuk.

Étkezések után, tehát naponta háromszor fogyasszunk egy bögrével a gyógyteából. Meghűléses megbetegedésre napi 6–8 bögrével is meg lehet inni, de mindössze 3–4 napig szabad ekkora mennyiségben alkalmazni a gyógykúrát.

Bodzavirág tea 2. változat

Egy kisebb edényben felforralunk 150 ml vizet. Beleteszünk 2 evőkanálnyi szárított bodzavirágot. Lefedjük, és állni hagyjuk 5 percig. A főzetet átszűrjük, és minél melegebben elfogyasztjuk.

A virágból készült bodza teát, bár önmagában is remek az aromája, tetszés szerint ízesíthetjük, lehetőleg mézzel. A bodzavirág főzete erősíti az immunrendszert, ezzel hozzájárul a szezonális megbetegedések megelőzéséhez. Segíti a húgysav eltávolítását, ezért a köszvénnyel szemben is hatásos lehet. A bodzavirág bioflavonoidjai erős antioxidáns hatással bírnak, megkötik a káros szabad gyököket. Fogyasztása serkenti a májfunkciókat, valamint szabályozza az emésztést, ezzel hozzájárul a szervezet méregtelenítéséhez. A bodza tea enyhe fájdalomcsillapítóként is funkcionál, külsőleg használva enyhítheti a mellhártyagyulladást és a bőrgyulladásokat. Adagolása megfázás, nátha esetén napi 2-3 csésze.

Bodzás receptek

Bodzavirág palacsintatésztában

  • 4db száras bodzavirágtányér; 4dkg keményítő; 4dkg liszt; 1tasak vaníliás cukor
  • 1db tojás; 6cl ásványvíz; 2,5 dl olaj; 2teáskanál porcukor; 0,6 dl szódavíz

Elkészítése:

A virágokat lerázzuk. A keményítővel elvegyített lisztet tálba szitáljuk, majd hozzáadjuk a vaníliás cukrot, a sót és a tojást. Habverővel összedolgozzuk, és 4 cl ásványvízzel lazítjuk. Ha a massza túl sűrű, 1-2 evőkanál ásványvízzel hígítjuk. Egy kisebb lábosban addig hevítjük az olajat, amíg a beledugott fakanál nyele körül kis buborékok keletkeznek. A palacsintatésztát átkeverjük, és belemártunk egy bodzavirágtányért a száránál fogva. A felesleges tésztát lecsepegtetjük, és a bundás virágot aranybarnára sütjük a forró olajban. Végül habszedőkanállal kiemeljük, jól lecsepegtetjük, és konyhai papírtörlőre tesszük. Ugyanígy a többi virágtányért is megsütjük, illetve leitatjuk. Még melegen rászitáljuk a porcukrot, és azonnal tálaljuk.

Bodzaszörp

A hűtőben 4-5 hónapig eltartható, limonádéhoz, krémbe, desszertszószhoz vagy pezsgőkoktélhoz is nagyszerű.

Hozzávalók:

  • 5db bodzavirág; 2kg cukor; 1db biocitrom; 60g citromsav; géz/textil

A virágtányérokból egyenként jól kirázzuk a bennük rejtőző rovarokat, majd tálban óvatosan átmossuk, és papírtörlőn lecsöpögtetjük őket. Cukorszirupot készítünk. Ehhez a cukrot 3 liter vízbe téve felforraljuk, adunk hozzá forrás közben két teáakanál citromlevet, majd szirup sűrűségűre főzzük; ez hosszú ideig eltart (15-20 perc), és közben folyamatosan keverni kell a folyadékot. Ezután vékonyan felszeleteljük a citromot, majd a bodzavirágokkal és a citromsavval együtt nagy tálba tesszük. Leforrázzuk a sziruppal, és hűlni hagyjuk. Letakarva, sötét helyen 3-4 napon át pihentetjük. A szörpöt gézen vagy ritka szövésű, tiszta textildarabon átszűrjük, és légmentesen zárható palackokba töltjük. Hűtőszekrényben tárolva 6 hónapig eláll. Fogyasztáskor 1:4 arányban ajánlott hígítani.

Bodza limonádé/üdítő

Nyári napokon nincs jobb egy behűtött házi limonádénál! Az alaphoz tegyünk egy nagy befőttesüvegbe 2 marék bodzavirágzatot és 1 db felkarikázott citromot, öntsük le 20 dkg cukorból és 1 liter vízből főzött sziruppal, majd zárjuk le az üveget, és hagyjuk állni 2 napig. Szódával vagy ásványvízzel hígítva fogyasszuk. De alkoholos italokhoz keverve remek nyári koktélt alkothatunk, ha pedig pezsgőt öntünk hozzá, máris kész a frissítő bólé!

Bodzazselé

Fagylaltkelyhek, krémdesszertek ízesítője lehet, de sütemény és tortakrémekhez keverve is remek, de vajas kenyérre kenve is igazi ínyencség.

Hozzávalók:

  • 12db bodzavirág; 1db lime vagy citrom; 1liter 100%-os almalé; 40dkg zselésítő befőzőcukor

A lerázott bodzavirágok szárát ollóval vágjuk le ollóval, a lime vagy citrom levét facsarjuk ki. A virágokat egy nagy tálban forgassuk össze az almalével, valamint ízlés szerint lime- vagy citromlével, majd frissen tartó fóliával letakarva tegyük a hűtőbe 24 órára. Közben időnként forgassuk át a levet. Másnap apró lyukú szűrőn szűrjük le, és fakanállal jól nyomkodjuk ki az egészet. A lecsepegett folyadékot a befőzőcukorral erős tűzön, kevergetve forraljuk fel, majd folyamatos keverés közben főzzük 3-4 percig. Töltsük előkészített csatos üvegekbe, melyeket állítsunk a fejükre 5 percre, majd fordítsuk vissza, és hagyjuk teljesen kihűlni.

Rántott spárga bodzás mártogatóssal

Hozzávalók:

  • 1 csomag zöld spárga; 3-4 ek kukoricaliszt; só; őrölt fehér bors
  • 1 db tojás; 1 csomag zsemlemorzsa; 2 ek olívaolaj
  • 5-6 db bodzavirág; 5 dl víz; 1 csipet só; 3-4 ek barna cukor; 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 tk őrölt fahéj; 1 db citrom (leve és reszelt héja); 2-3 ek kukoricakeményítő; 2 dl natúr joghurt

A spárgát fás végét törjük le. Ezután alaposan mossuk meg, majd enyhén sós vízben forrástól számítva két percig főzzük. Miután leszűrtük, öblítsük át hideg vízzel, és csepegtessük le. Először kukoricalisztbe, majd a sóval és őrölt fehér borssal ízesített felvert tojásba mártsuk, végül a zsemlemorzsába. Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, locsoljuk be olívaolajjal. Ezután egymás mellé helyezzük el benne a bepanírozott spárgát, és meglocsoljuk olívaolajjal. 180 Celsius fokra előmelegített sütőben 10-15 perc alatt süssük ropogósra. A bodzavirágot csipkedjük le a száráról, majd pár órára áztassuk vízbe. Ezután adjuk hozzá a sót, a barna cukrot, a vaníliás cukrot és az őrölt fahéjat. Reszeljük hozzá a citromhéjat, facsarjuk bele a citromlevet. Forraljuk fel, majd takarékon mintegy 5 percig főzzük. Botmixerrel pépesítsük, majd szűrjük le. A kukoricakeményítőt keverjük simára a joghurttal és egy kevés bodzalével. A maradék bodzalevet tegyükük vissza a tűzre, forraljuk fel, majd állandó keverés mellett adjuk hozzá a keményítős-joghurtos keveréket. Ezután kevergetve addig főzzük, amíg kellően besűrűsödik. Tálaláskor a tányérra helyezzük a spárgát, és a bodzamártással kínáljuk.

Citromos bodzalekvár

Hozzávalók:

  • 1kg bodzafürt ( a bogyós fürt); 1db citrom; 1kg befőzőcukor

Az alaposan leöblített bodzafürtöket szárítsuk le konyhai papírtörlővel. A megmosott citrom héját reszeljük le, levét facsarjuk ki. A bodzabogyókat villával húzzuk le a szárakról és válogassuk át. Az átválogatott bodzát nagy edényben összeforgatjuk a cukorral, valamint a citromhéjjal és -lével. Adjunk hozzá három evőkanál vizet, forraljuk fel, és időnként átkeverve főzzük 5 percig. Amint levet ereszt, húzzuk le a tűzről, és krumplitörővel nyomkodjuk össze, majd szitán törjük át. A felfogott levet és a visszamaradt pépet keverjük el a befőzőcukorral, forraljuk fel, és főzzük bugyogva 5 percig. Majd töltsük még forrón a masszát az előkészített csavaros üvegekbe, és légmentesen zárjuk le. Az üvegeket állítsuk 5 percre fejre, majd visszafordítva hagyjuk teljesen kihűlni.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

bodza

bodzaszörp

fekete bodza

bodza üdítőital

bodzavirág

május

gasztomesék