Döntöttek a magyar fogyasztók: nem akarnak klónozott húst a henteseknél

HelloVidék   
  Megosztom
Döntöttek a magyar fogyasztók: nem akarnak klónozott húst a henteseknél

A fogyasztók ugyan megosztottak a kérdésben, ám az állatok élelmezési célú klónozásának megítélése kapcsán összességében negatív, elutasító a hozzáállásuk.

A fogyasztói felmérések bizonysága szerint az európai közvélemény ismeri a klónozás fogalmát, ugyanakkor a klónozás jellemzőiről és alkalmazásáról való ismeret meglehetősen szegényes - irja a Laboratorium.hu

Korábbi felmérések azt mutatták, hogy a közvélemény megengedettebb a humán terápiás célokra történő alkalmazását illetően (szervátültetés, komoly betegségek kezelése), viszont elutasító a reproduktív klónozással szemben.

Három kutató, Bánáti Diána, Mészáros Zsuzsanna és Szabó Erzsébet úgy vélte, nagyon kevés az a felmérés, ami azt vizsgálja, hogyan vélekednek az emberek az állatok élelmezési célú klónozásáról, ezért pótolták az erre irányuló felmérést, ami az Élelmiszervizsgálati Közlemények című tudományos szaklapban jelent meg.

A klónozás társadalmi elfogadását nehezíti a több évszázad alatt kikristályosodott etikai normák áthágása, megszegésük hallgatólagos elfogadása, esetleg felülírása

– teszik hozzá a kutatók, akik a felmérésben kitértek a szenvedést okozó kisérletek megítélésére, továbbá bevonták az ökológiai irányultsági skálát is.

A felmérésből egyértelműen kiderül, hogy a fogyasztók ugyan megosztottak a kérdésben, ám az állatok élelmezési célú klónozásának megítélése kapcsán összességében negatív, elutasító a hozzáállásuk.

Az is napvilágra került, hogy a válaszadók közül a nők utasítják el a klónozást jobban, mint a férfiak

  • míg az alapfokú végzettségűeknek mindössze alig több mint 5, addig a felsőfokú diplomával rendelkezők több mint, 50 százaléka ellenzi a klónozást
  • az állattenyésztésben jártas válaszolók szintén alacsony arányban utasították el a klónozást: 16,5 %
  • a kisvárosokban és a falvakban élőknek mindössze 10, ám a budapestieknek közel 60 százaléka ellenzi a klónozást!
  • érdekes még a családban élők és az egyedülállók viszonyulása a kérdéshez, hiszen míg az előbbiek 83, addig az utóbbiak mindössze 17 %-a utasítja el a klónozást

Nehézséget okoz az is, hogy nem áll rendelkezésre megfelelő technológia a klónozás nyomon követésére és az ezen alapuló jelölésre. A közerkölcs alapjain álló szabályozás a tagállamok előjoga és ez változatlan maradt az új lisszaboni szerződés szerint is. A késlekedés további oka a jelentős fogyasztói aggodalom, valamint az, hogy sem az ipar sem a mezőgazdaság nem elegendően fejlett a technika alkalmazására.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

klón

hellovidek

élelmiszer-feldolgozás