Kaszáltak idén a balatoni kempingek: a németek viszik a prímet

Világgazdaság   
  Megosztom
Kaszáltak idén a balatoni kempingek: a németek viszik a prímet

Kevesebb kempinggel ért el a tavalyinál nagyobb, 1,7 milliárd forintos bevételt a Konzum Nyrt.-hez tartozó Balatontourist - írja a Világgazdaság.

A kiemelkedő eredményeket hozó 2017-es évhez képest is nagy jelentőségű, hogy a Balatontouristhoz tartozó társaságok idén 1,6 százalékkal tovább növelték vendégeik számát, és azt többszörösen meghaladóan a szállásdíjbevételüket - idézte a lap a társaság ügyvezetőjét. Nagy Gábor közölte:

a Balatontourist sikeres szezont zárt, idei szállásdíjbevétele várhatóan meghaladja az 1,4 milliárd forintot, teljes bevétele pedig az 1,7 milliárdot.

A szállásdíjbevétel 5,6 százalékkal nőtt, az eredményességi mutató pedig még jelentősebb, ha a bázisadatból kivonják az idén már nem a cég által üzemeltetett fonyódi és sóstói kemping 2017-es forgalmát, az így korrigált 2018-as bevételnövekedés 13,38 százalékos. A növekedés a többi között a belföldi vendégforgalom átlag fölötti, 6,8 százalékos bővülésének köszönhető: az áprilistól szeptemberig tartó szezonban tíz vendégből már hat magyar volt.

A vendégéjszakáknál továbbra is a külföldiek javára billen a mérleg. A más országokból érkezők átlagosan kétszer annyi időt - 5,4 napot - töltöttek el a Balatonnál, mint a magyarok. A németek őrzik vezető helyüket, a külföldi vendégéjszakák több mint harmada után ők fizettek. Mögöttük a hollandok és a dánok következnek. Közép-Európából főként csehek és lengyelek érkeztek, a lengyel vendégéjszakák száma az átlag felett, 3,9 százalékkal emelkedett.

A társaság idén csaknem százmillió forintot költött fejlesztésekre: felújíttatta és bővíttette a vízi csúszdát Balatonfüred leglátogatottabb tóparti kempingjében, ugyanott új wakeboardpályát is építtetett.

Az év végéig elkészítik a kempingek műszaki felkészítési tervét, amely meghatározza a jövő évi beruházásokat. Már biztos, hogy a füredi kemping korszerűsítése tenisz- és streetballpálya építésével folytatódik, Révfülöpön pedig a gyermekmedence újul meg. Középtávú fejlesztéseiben a Balatontourist számol pályázati forrásokkal is.

A csoport saját érdekeltségű, Balatonakaliban lévő kempingje mellett hagyományosan magán- és önkormányzati tulajdonban lévő szálláshelyeket bérel, illetve üzemeltet. Balatontourist márkanév alatt idén összesen 10 kemping és egy vendégház jelent meg a balatoni turisztikai piacon.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

balaton

balaton tourist

hello tourist

kemping

camping