Egymás után nyílnak a gyárak Észak-Magyarországon: tovább csökkenhet a munkanélküliség

MTI   
  Megosztom
Egymás után nyílnak a gyárak Észak-Magyarországon: tovább csökkenhet a munkanélküliség

Hárommilliárd forintból megépült, 100 embernek munkát adó csomagolóanyag-üzemet adtak át csütörtökön a Heves megyei Hatvanban, az eseményen a pénzügyminiszter a gazdaság egyik erősödő pillérének nevezte a csomagolóanyag-ipart.

Varga Mihály hangsúlyozta: az elmúlt időszakban több lábra kezdett állni a magyar gazdaság; az autóipar, a mezőgazdaság és élelmiszeripar mellett az építőipar, papír- és gyógyszeripar egyes területei is erősítik a gazdaságot, és felzárkózik melléjük a csomagolóanyag ipar is. Az ágazat belföldi forgalmának értéke eléri a magyar GDP 1,6 százalékát, és jelentős szerepe van az exportban is.

A hatvani Nordfilm Packaging Kft. 1,3 milliárd forintos kormányzati támogatást kapott a nagyvállalati beruházási támogatási program keretében.

A pénzügyminiszter emlékeztetett rá, hogy a kormány 2015-ben indította a programot olyan vállalkozások számára, amelyek kiszorulnak a kis-és középvállalkozóknak támaszt adó uniós forrásokból, és a tervezett fejlesztést tőkehelyzetük nem teszi lehetővé. A Nordfilm Packaging Kft. ilyen vállalat, az üzem modern technológiája, az új eljárások, a magas hozzáadott értékű termékek igazolják a támogatást - tette hozzá.

Varga Mihály azt is elmondta: az észak-magyarországi régióban is kedvező változás zajlik, 2010 és 2016 között több mint 32 százalékot tett ki az egy főre jutó hazai termék növekedése, Heves megyében 106-ról 130 ezerre nőtt a munkában állók száma.

Nagy-Kaszap László ügyvezető igazgató elmondta: a Nordfilm Packaging Kft. magyar tulajdonú zöldmezős beruházás, célja, hogy Kelet-Közép-Európa vezető csomagolóanyag-gyártójává váljon. A termelőüzem része egy modern mérőműszerekkel felszerelt labor, a gyártási folyamat központja a nyomtatás. A kft. a flexibilis csomagolóanyagok piacán az állateledel, élelmiszer és ital, higiénia és szépségápolás, a háztartás és vegyipar piacán kínálja majd termékeit.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

gyár

hatvan

heves

csomagolóipar

fejlesztés

beruházás

gazdaság