A 30 legfontosabb személy a magyar agráriumban 2018-ban
![A 30 legfontosabb személy a magyar agráriumban 2018-ban A 30 legfontosabb személy a magyar agráriumban 2018-ban](https://cdn.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2018/11/1543492746-plsCXLBIZ_md.jpg)
Immár ötödik alkalommal került kiírásra Az Év Agrárembere kitüntető díj. Az október 16-november 11-ig tartó jelölési szakasz során több mint 130 gazdálkodót, élelmiszeripari vállalkozót neveztek, akik közül 90 jelölt vállalta, hogy indul a megmérettetésen. Ezt követően a zsűri választotta ki a kategóriánkénti 3 döntőst, akikről még ebben az évben bemutatkozó kisfilm készül.
A zsűri kiválasztotta az idei 30 döntősöt, vagyis azokat a mezőgazdaságot szerethető és büszkén vállaló kiváló szakembereket, akik a mindennapi érdemi munka arcai.
A jelöltállítás és a döntősök kiválasztása komoly procedúra részei. Semmilyen magándöntési eljárások nincsenek benne, amit a 80 fős szakmai zsűri garantál
- jelentette ki a díj főszervezője. Mátrai Zoltán úgy látja, hogy a jelöltek egyre jobban ki tudják domborítani, hogy mit jelent a társadalmi szerepvállalás, és figyelnek is rá. - Van olyan gazdálkodó, aki már tudatosan készül a megmérettetésre - tette hozzá.
Nagy István agrárminiszter - a díj fővédnöke - a verseny kapcsán többször hangsúlyozta: az elismerés célja, hogy mindenki megszólítva érezze magát és mindenki közös ügynek érezze a vidék sorsának alakulását, hiszen Magyarország sikerének záloga a vidék felemelkedése, megmaradásának záloga pedig a vidék megmaradása.
Az Év Agrárembere kitüntető díjnak eddig két növényorvos (Kujániné Cser Olga 2014-ben, Zsigó György 2015-ben), két kertészmérnök győztese (Csikai Miklós 2016-ban, Mutsy Árpád 2017-ben) és sok kiváló kategóriagyőztese, jelöltje volt.
Az Agrotrend Csoport idén tíz kategóriában keresi a köz számára értékeset alkotó, a társadalom javát szolgáló agrárszakembereket.
Az Év Agrárembere kitüntető díj kategóriadöntősei 2018-ban:
- Agrárgépészet: Pintér István, Prof dr. Jóri J. István, Hatala László
- Agrárinnováció: dr. Pénzes Béla, Muntyán Krisztián, Szőnyi Viktor
- Állattenyésztés: Claessens Péter, dr. Petis Mihály, Sztanó János
- Feldolgozó-élelmiszeripar: Molnárné Kárász Rita, Hollósy Tibor, Porkert Krisztián
- Fenntartható gazdálkodás: Hartmann Imre, Nagy Adrienn, Papp Imre
- Fiatal gazda: Borbély Tamás, Szebegyinsszki Gerorgina, Feczák Gábor
- Jövő agrárszakembere: Hernádi Noémi, Oláh Richárd, dr. Balla Zoltán
- Kertészet: Mészáros László, Ledó Ferenc, Bujdosó Ferenc
- Szántóföldi növénytermesztés: Vági Zsolt, Soltész Gyula, Szolomájer István
- Növényvédelem: Balogh Zoltán, dr. Reisinger Péter, dr. Vajna László
A közönségdíjasra 2019. január 5-től 20-ig szavazhatnak az esemény Facebook oldalán, a nyerteseket pedig egy nagyszabású gálaesten február 2-án hirdetik ki, ahol életműdíjakat is átadnak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)