Ellenkeznek a gazdák: visszahozzák a termelőszövetkezeteket?

hvg.hu   
  Megosztom
Ellenkeznek a gazdák: visszahozzák a termelőszövetkezeteket?

A gazdák töredéke lépett be szövetkezetbe mostanáig, pedig az uniós forrásokból is több jutna, de az Alaptörvényben is benne van a mezőgazdasági termelés integrációja. A tervezet, bár készen van, úgy tűnik, az idén sem kerül már a parlament elé - írja a hvg.hu.

Háromszázötvenezer agrárkamarai tag van, közülük kétszázötvenezer őstermelő, ráadásul, ez utóbbiak egy része nem is végez valós tevékenységet

– mondta Mikó András, a Nemzeti Agrárgazdálkodási kamara képviselője a Portfolio Agrárszektor konferenciáján, majd hozzáfűzte, hogy hiába foglalták az Alaptörvénybe a mezőgazdasági termelés integrációját, az ehhez kapcsolódó sarkalatos törvényt azóta sem hozták létre. A konferencián az is kiderült, hogy hiába foglalták az Alaptörvénybe az integrációt, a tervezet idén már nem kerül a parlament elé.

Az integráció egészen pontosan azt jelené, hogy mezőgazdasági termelői csoportokat hoznának létre, és a gazdák egy nagyobb, tőkeerős agrárvállalkozással "szövetkezve" termelnének és értékesítenének. A kisebb termelők hitelt és vetőmagot kapnának, az integrátor pedig értékesítené a terméket.

Elkészült a tervezet is, amit Mikó István, az agrárkamara választott bizottságának az elnöke készített el. A tervezet szerint a szerződött fél vállalná a követelezettséget, az integrátor pedig három éven át szolgáltatna információt és technológiát. A NAK felmérést készített a gazdák körében, melyből kiderült, hogy bár pont az értékesítés a legégetőbb problémája a termelőknek, ennek ellenére nem mutatnak hajlandóságot az összefogásra.

Jelenleg 63 termékértékesítési szövetkezet (TÉSZ) és 6 termelői csoport (TCS) található a zöldség-gyümölcs ágazatban, az állattenyésztésben pedig 186 termelői csoportot tartanak nyilván.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

gazdaság

mezőgazdaság

agrár

szövetkezet

gazda