Egyre bőségesebb, és jobb minőségű halat fogyasztunk

MTI   
  Megosztom
Egyre bőségesebb, és jobb minőségű halat fogyasztunk

Kitűnő minőségű az idei haltermés, a választék a tavalyinál is bőségesebb, és a mennyiséggel sincs probléma - jelentette ki a Magyar Hírlapnak nyilatkozva Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) szóvivője.

A csütörtöki számban megjelent cikk szerint hozzátette, hogy ilyenkor, a karácsonyi ünnepek előtt fogy el a teljes éves halmennyiség mintegy 30-35 százaléka. Az éves hazai termelés 12,5 - 13,5 ezer tonna között mozog, és ebből nagyjából 2-3 ezer tonna megy exportra.

A szóvivő azt is elmondta, hogy a halhús ára a tavalyihoz képest nem emelkedett számottevően, összességében legfeljebb 3-5 százalékot drágult.

Lévai Ferenc biztatónak nevezte, hogy növekedésnek indult a halfogyasztás Magyarországon. Ez véleménye szerint nagyban köszönhető az Agrármarketing Centrum Kapj rá! elnevezésű kampányának.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

hal

tenyésztés

halászat

akvakultúra