Új rendszer a bankoknál: a jövő nyártól, akár hétvégén is utalhatják a fizetést a cégek

MTI   
  Megosztom
Új rendszer a bankoknál: a jövő nyártól, akár hétvégén is utalhatják a fizetést a cégek

A jövő nyáron induló gyorsutalási banki rendszernek köszönhetően akár hétvégén is lehetőség lesz például a fizetések kiküldésére; az utalt összeg öt másodpercen belül megérkezik az egyik számláról a másikra - mondta a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi infrastruktúrákért és bankműveletekért felelős ügyvezető igazgatója kedden az MTI-nek.

Bartha Lajos elmondta, az azonnali utalás magánszemélyek esetében 10 millió forint alatti összegeknél a nap 24 órájában és a hét minden napján, akár ünnepnapokon is működik majd.

Hozzátette, július 1-től lehetőség lesz arra is, hogy telefonszám, email cím vagy adószám megadásával utaljanak bankszámlaszámra, az új rendszer ugyanis összeköti ezeket az adatokat, s azonosítja ezek tulajdonosát.

A jövőben így a sárga csekk is feleslegessé válhat - mondta.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

bank

utalás

fizetés

azonnali utalás

gyorsaság

új rendszer