Nem csak Budapesten vannak horror árak: ez a legdrágább megye

HelloVidék   
  Megosztom
Nem csak Budapesten vannak horror árak: ez a legdrágább megye

Kevés olyan épen megmaradt barokk városközponttal dicsekedhet Magyarország, mint a győri, ami ráadásul az elmúlt időszakban visszanyerte eredeti szépségét. A nyugati határhoz legközelebb eső régiónk mindig is a legfejlettebbek közé tartozott, de az odatelepült iparvállalatoknak köszönhetően további előnyre tett szert. A látványos fejlődés tükröződik az ingatlanárakban is.

Győr hangulatos belvárosát elsősorban a lokálpatrióták kedvelik, akik itt mindent egyhelyben megtalálnak. Egyetlen kényelmetlenség a parkolás, pedig nemrégiben adták át a második parkolóházat. Városszerte hatalmas építkezések folynak, vagy állnak előkészítés alatt. Ingatlanfejlesztő és -vásárló egyaránt versenyt fut az idővel. A vevők azért, hogy még az áfa-kulcs emelkedése előtt megvásárolják ingatlanjukat, míg az ingatlanfejlesztők azért, mert most még úgy tudják elindítani az építkezést, hogy a lakásokat az alacsonyabb áfa-kulccsal tudják értékesíteni.

2018 utolsó két hónapjában is pezsgett az ingatlanpiac Győrben – holott a vevők nem éppen olcsó árakra számíthatnak. „A jellemző ügyféligényeknek megfelelő lakás 17 millió forint alatt nem igazán található, még panel sem” – mondja Komádi Csaba, az OTP Ingatlanpont győri központi irodájának vezető értékesítési tanácsadója. A szakember tapasztalatai szerint Győrben a Belvároson kívül a legkeresettebb városrész Nádorváros, a Mosoni-Duna mellett fekvő Révfalu, valamint a Sziget, annak is elsősorban az egyetemhez közel eső része.

A NAV forgalmi adatai alapján készült friss OTP Lakóingatlan Értéktérképből kiderül, hogy Magyarország-szerte 35 járás átlagára haladja meg a 300 ezres szintet. A legfelső árkategóriába tartozik egyebek között több Győr-Moson-Sopron megyei járás is. Továbbra is Győr a legdrágább megyeszékhely a négyzetméterenkénti 315 ezer forintos átlaggal.

Noha Győrben a korábbi nagyon dinamikus áremelkedés után, az elmúlt években lassult a drágulás üteme, az legutóbbi esztendőben így is 18 százalékkal nőttek az ingatlanárak. Ezt részben magyarázza az építési anyagok és a munkabérek emelkedése, az új építésű társasházak kivitelezői a költségek emelkedését át is hárítják a vevőkre. Komádi Csaba szerint az új lakások drágulása 2020-ig még kitart – amit a használt lakások ára is követ majd.

Év vége felé megjelentek a vevők között a cégek is, amelyek éves nyereségük egy részét befektetési céllal ingatlanvásárlásra kívánják fordítani. A lakáskeresők zöme továbbra is magánember. Ahogy más városokban, Győrben is a 60 négyzetméter alatti garzonok és másfél-kétszobás lakások a legkeresettebbek. Ezekből azonban már nincs elegendő a piacon. Állapottól és elhelyezkedéstől függően 15-20 millió forintért megvehetők. Győr lakótelepi lakásainak átlagára négyzetméterenként 286 ezer forint – ezzel a megyeszékhelyek között a harmadik legdrágább város ebben a kategóriában. Ezek a kisebb lakások legalább havi 90-120 ezer forintért kiadhatók. Ha azonban jobb állapotúak, esetleg újak vagy igényesen berendezettek, akkor a bérleti díj felmehet akár 150 ezer forintig is, ami meglehetősen kedvező megtérülésnek számít.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

ingatlan

lakás

ház

ár

drágulás