A legszegényebb falvak járnak rosszul: mostantól nem jár támogatás

Népszava   
  Megosztom
A legszegényebb falvak járnak rosszul: mostantól nem jár támogatás

Lemondhatnak kiegészítő támogatásukról azok a kistelepülések, ahol nem vetnek ki iparűzési adót. Csakhogy sok helyen nincs kit megadóztatni - írja a Népszava.

A kistelepüléseken élő jegyzők és polgármesterek azt vették észre, hogy az alacsony adóerő-képességre tekintettel járó kiegészítő támogatás idén már nem jár. Ezekben a falvakban nem tudnak helyi iparűzési adót kivetni, mivel nem működik vállalkozás a településen, így a legszegényebb kitelepüléseket sújtja leginkább az új változás.

A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint akkor lehet a kiegészítő támogatás megvonására számítani, ha nem ér el egy bizonyos szintet az iparűzési adó az adott településen. A Népszava szerint tavaly 367 olyan település volt, ahol nem szabtak ki iparűzési adót. Tény azonban, hogy sokan ügyeskednek, és azért nem szabnak ki iparűzési adót, hogy vonzóvá tegyék a települést a vállalkozások számára, majd a járművek utáni súlyadót és a kiegészítő támogatásr is bezsebelik.

Pető Zoltán, Tarnabod polgármestere elárulta a lapnak, hogy az intézkedésnek köszönhetően 1,1 milliós állami hozzájárulástól estek el, ami érzékenyen érinti a költségvetésüket, mivel a helyiek nagyrészt közmunkából élnek és nem lenne kire kivetni az iparűzési adót. Köteles László, Komlóska polgármestere elmondta: a változás kifejezetten a kistelepüléseket érintő megszorítás, és azt gondolja, hogy a kistelepülések felzárkóztatása csak egy üres ígéret.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak csökkentése érdekében a kormány 2020. március 19-től - többek között - maximalizálta a fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatóját (THM). Érdemes azonban körültekintően választani, mivel a kedvezményes személyi kölcsön kamata a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és az új, jellemzően magasabb kamatszint miatt megugrik a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Friss gazdasági, pénzügyi hírek, időrendben a Pénzcentrumon!

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

támogatás

falu

település

vállalkozás