Hatalmas méreteket ölt a cigarettacsempészet: drónokat is bevet a NAV

MTI   
  Megosztom
Hatalmas méreteket ölt a cigarettacsempészet: drónokat is bevet a NAV

November végéig negyvenmillió szál cigarettát és 15 tonna dohányt vont ki a feketepiacról az adóhivatal, és az idén is számottevő létszámot és modern technikai eszközöket vet be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a cigarettacsempészek felderítése, valamint az illegális dohánykereskedelem csökkentése érdekében - közölte a Magyar Idők.

A lap keddi száma szerint az idén a hatóság rendszeres ellenőrzéseket és rajtaütésszerű akciókat tart a határátkelőknél, a közutakon, a vásárokban és a zöldhatáron.

Leopold Róbert, a NAV jövedéki ügyekkel foglalkozó szóvivője elmondta, a szervezet több technikai eszközt szerzett már be a jogsértő folyamatok megfékezésére, például teherautó- és a vonatröntgent, és drónokat. Az adóhivatal 2015-ben húszmillió forintért vásárolt pilóta nélküli repülőeszközt, a modern készülék segítségével úgy lehet megfigyelni a bűnözői köröket, hogy azok erről nem szereznek tudomást. A drónon található felvevőkészülék már sikeres rajtaütéshez is hozzásegítette az adóhatóság embereit.

Tavaly január eleje és november vége között negyvenmillió szál cigaretta akadt fenn a hatósági hálón, a tétel feketepiaci értéke a NAV számítása szerint meghaladta az 1,8 milliárd forintot. Ehhez 15 tonna finomra vágott és egyéb fogyasztási dohány társult, a tetemes mennyiség nagyjából 350 millió forintot ért. Cigarettából tavaly november végéig többet foglaltak le a pénzügyőrök és a pénzügyi nyomozók, mint 2017 egészében.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

csempészet

cigaretta

cigi

nav