Kiderült az időpont: több százezer ember sztrájkolhat a közszférában

MTI   
  Megosztom
Kiderült az időpont: több százezer ember sztrájkolhat a közszférában

Országos közszolgálati sztrájkot hirdet március 14-ére csaknem kétszázezer munkavállaló érdekében a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) arra az esetre, ha addig nem sikerül megállapodni a kormányzattal a munkavállalók szociális, gazdasági és munkaügyi sérelmeinek orvosolásáról.

Boros Péterné, az érdekképviselet elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: az MKKSZ az önkormányzati és kormányzati igazgatásban dolgozó tisztviselők érdekében egyedül, a szociális ágazatban dolgozó közalkalmazottak érdekében a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetével (SZÁD) közösen hirdet sztrájkot. A sztrájkban további szakszervezetek működnek együtt a két érdekképviselettel.

Elfogadhatatlan számukra továbbá a munka törvénykönyvének módosítása, a "rabszolgatörvény", amely 400 órára növeli a túlmunkát és 3 éves munkaidőkeretet állapít meg. Ezért egyik követelésük ennek visszavonása - tette hozzá.

Boros Péterné azt mondta, a közszolgálat súlyos foglalkoztatási problémáinak leglényegesebb oka "a tarthatatlan, követhetetlen, szakmailag értelmezhetetlen bérpolitika" és "a teljesen összekuszált bérrendszer", elsősorban ezen szeretnének változtatni. Javaslatuk az, hogy legyen minden közszolgálati bérrendszer kiindulópontja a mindenkori minimálbér, a szakképzettséget igénylő munkakörökben a szakmunkás bérminimum legyen az induló bértétel, és létesüljön egy új minimál tarifa a felsőfokú végzettséget igénylő munkakörökre is.

Kitért arra: ahhoz, hogy ne hagyja el a magyar munkaerőpiacot évente több ezer ember, európai felzárkózást jelentő és nem a magyar minimálbérekhez viszonyító emelés kell.

Közölte, szerdán tájékoztatta a miniszterelnököt a tervezett sztrájkról és kérte a kormányzati tárgyalófelek kijelölését. Kiemelte: korrekt, szakmai alapú tárgyalásra készülnek, amelyre két hónap áll rendelkezésre. Jelezte azt is, a közigazgatás területén csak ott lehet sztrájkolni, ahol szakszervezet működik.

Flaskár Melinda, a SZÁD titkára azt mondta, azért kell követeléseiket sztrájkkal is nyomatékosítani, mert a kormányzatnak anyagi, erkölcsi adóssága van a szociális szektor dolgozóival szemben.

A szociális ágazatban dolgozók 12 követelést fogalmaztak meg, a többi közt a pótlékok helyett kiszámítható béremelést és tisztességes béreket, a szociális ágazatra fordított költségvetés emelését, rugalmasabb nyugdíjba vonulási rendszert követelnek. A kormányzati igazgatásban dolgozók például az alapszabadság visszaállítását, a sávos illetményrendszer megszüntetését, egységes juttatási rendszert, rugalmas munkaidőt, július 1-je ismételt munkaszüneti nappá nyilvánítását szeretnék elérni. Az önkormányzati dolgozók a fizetési fokozatokhoz tartozó szorzószámok emelését, a polgármesteri hivatalban dolgozók számára külön szabályokat követelnek.

Mindhárom ágazat közös követelése a "rabszolgatörvény" visszavonása, az, hogy a nyugdíjasok a nyugdíjuk megtartása mellett dolgozhassanak a közszférában, továbbá nemzeti munkaügyi kerekasztal létrehozása.

A sajtótájékoztatón a sztrájkot támogató szakszervezetek nevében felszólalt Agg Géza, a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének (KSZSZ) elnöke, Bárdos Judit, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (BRDSZ) elnöke, valamint Mezei Tibor, a Külügyminisztériumi Dolgozók Szakszervezetének (KMDSZ) elnöke.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

sztrájk

közszféra

országos

mkksz

munkavállaló

közalkalmazott

köztisztviselő

közszolgálati dolgozók