Virágzik a feketemunka: nem zavarja a magyarokat, ha zsebbe fizetnek

Világgazdaság   
  Megosztom
Virágzik a feketemunka: nem zavarja a magyarokat, ha zsebbe fizetnek

Az építőiparban és a vendéglátásban a legnagyobb a feketefoglalkoztatás aránya, tavaly az építőipari munkaügyi ellenőrzések 68,7 százalékánál találtak szabálytalanságot.

A Pénzügyminisztérium jelentése szerint a feketén foglalkoztatottak aránya az építőiparban volt a legmagasabb a tavalyi adatok alapján, mintegy 38 százalék. Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke elmondta a világgazdaságnak, hogy bár a munkavállalók egyre tudatosabbak, az építőiparban még mindig az a döntő, hogy ki fizet többet - akár zsebbe. A munkavédelemmel és a jogi problémákkal már nem szeretnek foglalkozni a munkások.

A feketefoglalkoztatást a közepes és nagyobb cégek nem merik bevállalni, ezért főként a mikrovállalkozásoknál elterjedt. Az ÉVOSZ több javaslatot is kidolgozott az ágazat kifehérítéséhez: az egyik, hogy a NAV elektronikus rendszerén keresztül a szélsőségek kiszűrésével több célirányos ellenőrzést kellene végezni, másrészt pedig a lakásfelújításoknál is lehetővé kellene tenni az áfa-visszaigénylést, ami arra sarkallná a tulajdonosokat, hogy számlát kérjenek.

A tavalyi évben 1130 alkalommal szabtak ki munkaügyi bírságot összesen 164,4 millió forint összegben, az építőipari munkaügyi ellenőrzések 68,7 százalékánál találtak szabálytalanságot.

Az építőipar mellett a vendéglátásban vannak még súlyos gondok, mivel a fizetés mértékét tekintik elsődleges szempontnak a munkavállalók. Ha a cégek feketefoglalkoztatással többet ajánlanak a munkavállalóknak, mint a tisztességesen működő vállalkozások, akkor a munkavállaló oda fog menni.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

foglalkoztatás

építőipar

vendéglátás

feketemunka