Kiharcolták: ennyivel emelkedik a Tesco-dolgozók bére

HelloVidék   
  Megosztom
Kiharcolták: ennyivel emelkedik a Tesco-dolgozók bére

A Tesco-Global Áruházak Zrt. a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével (KASZ) és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ) kötött megállapodása értelmében a Tesco 2019-ben két fázisban összesen további 3,4 milliárd forinttal emeli a kiskereskedelmi dolgozók bérét. Januártól augusztusig 207 ezer forint, szeptembertől februárig pedig 215 ezer forint lesz a legalacsonyabb elérhető alapbér. A megállapodás most először rögzíti azt is, hogy 2019-ben a Tesco további több mint 4 milliárd forintot fordít a kollégák juttatási csomagjára.

A vállalat közleménye szerint a mostani emeléssel együtt 2017. január óta a Tesco közel 15 milliárd forintot fektetett a munkatársak bérének növelésébe, továbbá a vállalat elkötelezett amellett, hogy munkatársai számára versenyképes juttatási rendszert biztosítson.

A Tesco a béremelések mellett nagy hangsúlyt fektet a folyamatos fejlődés biztosítására: a 2018-as évben 160 millió forintot is meghaladó összeget fordított az összesen több mint 3800 kolléga képzésére.

Folyamatosan azon dolgozunk, hogy a Tesco olyan munkahely legyen, ahol jó dolgozni, és ahol széleskörű, versenyképes juttatási csomagot biztosítunk munkatársainknak. Örülök, hogy a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete is partnerünk ebben, és hogy a bértárgyaláson idén is olyan párbeszédet tudtunk folytatni, ahol a felek a munkatársak érdekeit és a fenntartható üzleti működés biztosítását tartották szem előtt

– mondta Pártos Zsolt, a Tesco ügyvezető igazgatója.

„A mai egyeztetésen hatalmas előrelépés történt, hiszen most először nemcsak a bérről, hanem a vállalat által éves szinten garantált juttatási csomagról is meg tudtunk állapodni” – mondta Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke.

„Nagy eredménynek érezzük, hogy a vállalattal 14 hónapos bérmegállapodást tudtunk kötni. Ezen felül az is nagy siker, hogy a béremelés két fázisban történik meg, hiszen ez biztosítja, hogy a 2020-as bértárgyalásokat magasabb alapról kezdhetjük” – mondta Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke.

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

gazdaság

tesco

bér

bérmegállapodás

fizetés

juttatás

jövedelem

dolgozó

munkáltató

munkavállaló

alkalmazott