Sosem elég a fejlesztésekből: még több digitális alkalmazást a mezőgazdaságba

Precíziós gazdálkodásra van szükség Magyarországon a mezőgazdaság kibocsátásának érdemi növeléséhez, az új technológiák megismertetésében ad segítséget a PREGA (precíziós gazdálkodásról szóló) konferencia és kiállítás, amely kedden kezdődik Budapesten - mondta Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója hétfőn az m1 aktuális csatornán.
A precíziós gazdálkodás a digitális megoldások alkalmazását jelenti a mezőgazdaságban, a fejlesztések arra irányulnak, hogyan lehet versenyképesebb módon gazdálkodni, az eredményességet növelni, úgy, hogy közben a környezeti fenntarthatóságra is nagy hangsúlyt helyeznek, mondta a NAIK főigazgatója.
Magyarországon a szántóterületek nagysága meghaladja a 4 millió hektárt, ebből néhány 10 ezer hektárra tehető a precíziós gazdálkodással művelt mezőgazdasági területeknek a nagysága, mondta Gyuricza Csaba.
Az idei konferenciát a stratégia, tervezés és a gyakorlat köré építették fel, ezáltal a résztvevők megismerkedhetnek például az ország digitális agrárstratégiájával és az egyes precíziós gazdálkodást alkalmazó termelők tapasztalataival is, mondta el Bolyki Bence, a PREGA főszervezője.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? IGEN, VAN! MEGÉRI VÁLTANI
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes szémlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)