Tiszta Amerika: így csapott le a TEK és a rendőrség a magyar droglaborokra
Szerdán több településen is együtt tartottak ellenőrzéseket a Pest megyei nyomozók, a BRFK Felderítő Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály és a Gödöllői Rendőrkapitányság és a Terrorelhárítási Központ munkatársai, írja a police.hu.
A portál szerint az intézkedések alatt, Kistarcsán, Kerepesen, Domonyvölgyben, Isaszegen és Budapesten több embert előállítottak bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, valamint több helyszínen kábítószergyanús anyagokat is találtak. Az eddigi adatok szerint közel egy kilogramm kokaint, mintegy három kilogramm amfetamint, továbbá közel négy kilogramm marihuanát foglaltak le a rendőrök.
A domonyvölgyi rajtaütés során az egyik lakásban speed előállításához szükséges alapanyagokat és keverőeszközöket is találtak, emellett az egyik gyanúsítottól egy feltehetően éles lőfegyvert és a hozzá tartozó lőszereket is lefoglaltak.
Az intézkedések során a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztályának munkatársai vagyonvisszaszerzési célból a bűncselekménnyel feltehetően összefüggésben szerzett nagyértékű járműveket, készpénzt, illetve egyéb vagyontárgyakat foglaltak le.
A nyomozók négy főt, egy isaszegi és egy kistarcsai férfit, valamint egy kerepesi és egy budapesti nőt kábítószer–kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt, további hat főt szabadlábon hagyásuk mellett kábítószer-kereskedelem bűntett, illetve kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vettek őrizetbe és hallgattak ki gyanúsítottként.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)