Nőtt a munkahelyi balesetek száma: így teszi tönkre magát a magyar melós

24.hu   
  Megosztom
Nőtt a munkahelyi balesetek száma: így teszi tönkre magát a magyar melós

A hatalmas munkaerőhiány miatt arra sincs idő, hogy az új munkaerőt be lehessen tanítani, de emiatt 30 százalékkal megemelkedett a munkahelyi balesetek száma – idézi cikkében a 24.hu László Zoltánt, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnökét.

Vannak olyan munkák, mint a fémmegmunkálás, amire alig tudnak szakembereket alkalmazni a cégek a munkaerőhiány miatt, így kénytelenek betanított munkásokat felvenni. Amíg korábban az ilyen munkák betanulására két hét állt rendelkezésre, addig most mindössze két nap. Szakemberek szerint nem csoda, hogy így megnövekedett a roncsolásos balesetek száma.

A cikkből az is kiderült, hogy ez nem számít egyedi esetnek, mivel ez az egyik magyarázata annak, hogy miért nő országszerte a munkahelyi balesetek száma. Ugyan kevesebb a munkás, de a megrendelések folyamatosan nőnek, a dolgozókat viszont sok helyen túlhajtják, kizsigerelik, ez az oka annak, hogy a fáradt ember könnyebben hibázik.

Nemrég publikált jelentését a Pénzügyminisztérium, amelyből kiderült: tavaly közel 24 ezer munkahelyi baleset történt az országban (legalábbis, ami bejelentésre került), ehhez képest öt éve 20 ezernél kevesebb balest történt. Ami még súlyosabbnak számít, hogy tavaly 78 ember halt meg munkahelyi balesetben, a súlyos, csonkulásos balesetek pedig megduplázódtak egy év alatt.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak csökkentése érdekében a kormány 2020. március 19-től - többek között - maximalizálta a fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatóját (THM). Érdemes azonban körültekintően választani, mivel a kedvezményes személyi kölcsön kamata a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és az új, jellemzően magasabb kamatszint miatt megugrik a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Friss gazdasági, pénzügyi hírek, időrendben a Pénzcentrumon!

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

munka

meló

melós

munkás

állás

munkaerő

munkaerőhiány

baleset

munkahelyibalest