Rekordnyereséggel zárt az átalakulás küszöbén álló Takarék Csoport

MTI   
  Megosztom
Rekordnyereséggel zárt az átalakulás küszöbén álló Takarék Csoport

A Takarékbank közel 8 milliárd forint adózott eredménnyel, a Takarék Jelzálogbank pedig rekordösszegű, a nemzetközi számviteli szabványok szerint 6,6 milliárd forintos konszolidált nyereséggel zárta a tavalyi évet - nyilatkozta Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója a Világgazdaság hétfőn megjelent számában.

A bankvezér figyelemre méltónak nevezte, hogy a Takarék Csoporton belül működő kisbankok és a szövetkezeti hitelintézetek eredményei is számottevően javultak 2018-ban, és szinte az összes leányvállalat nyereséges lett, miközben sikerült érdemben csökkenteniük költségeiket. Bár a csoporton belüli átalakítások jelentős ráfordításokkal járnak, a pénzügyi eredmények mind a megelőző évieket, mind a várakozásaikat felülmúlták - mondta a lapnak.

Kiemelte: a vállalati hitelezésben a piaci átlagot jóval meghaladó, 30 százalék körüli bővülést értek el, a lakossági jelzáloghitelezésben pedig szintén a piaci átlagot meghaladva, 35 százalékkal emelték az új kihelyezések összegét.

Jól haladunk a stratégiánkban elfogadott cél megvalósítása felé, ami 2021-re 20-30 milliárd forintos, csoportszintű eredmény elérését irányozza elő

- fogalmazott Vida József. Az elnök-vezérigazgató elmondta, hogy május 1-jével létrejön az új Takarékbank, a csoport kereskedelmi bankja, amelyben első lépésben a B3 Takarék Szövetkezet, a Mohácsi Takarék Bank és a Pannon Takarék Bank egyesül. Az év második felére az új kereskedelmi bank magába olvasztja a jelenlegi Takarék Kereskedelmi Bankot, illetve azt a tizenegy takarékszövetkezetet, amelyek addig cégjogilag még külön életet élnek. A takarékok egyesülési folyamata az év végére lényegében lezárul - mondta Vida József.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

gazdaság

takarék

takarék csoport

nyereség

rekord

pénz

bank