A hétvégi csapadék csak haladék a magoknak: még 100 milliméternyi eső kéne

MTI   
  Megosztom
A hétvégi csapadék csak haladék a magoknak: még 100 milliméternyi eső kéne

Az elvetett zöldségmagok kikelését és a gyümölcsök virágzását segítette a hétvégén esett csapadék, ugyanakkor az közel sem biztosította a szükséges mennyiséget - közölte Ledó Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke az MTI érdeklődésére.

5-40 milliméter közötti csapadék volt jellemző országosan, ez a mennyiség mindössze 10 napra lesz elegendő. Mintegy 100-130 milliméternyi csapadékra lenne még szükség a talaj vízkészletének feltöltődéséhez, mondta el Ledó Ferenc.

Az elnök szerint a csapadék kifejezetten jót tett a március közepéig elvetett hagymaféléknek, gyökérzöldségeknek és a zöldborsónak. A paprikafélék palántázása, a dinnyefélék ültetése a héten kezdődik, ezek fejlődését öntöző-berendezésekkel segítik.

Kiemelte, hogy az ország összes megyéjét sújtja az aszály. A legjobb helyzetben a Dunántúl nyugati része, a Balaton környéke van, ahol télen több volt a csapadék. A legaszályosabb terület a Dél-Alföldön, Csongrád, Szolnok, Békés megye alsó részén található. A hétvégi csapadékból a Nyírség, az ország észak-keleti része kimaradt, jegyezte meg.

Az eső átmenetileg növelte a páratartalmat, segítve a virágzást. Ugyanakkor a gyümölcsfák a megfelelő fejlődéshez ettől jelentősebb mennyiséget igényelnek, tudatta Apáti Ferenc, a FruitVeB alelnöke.

A magyar gyümölcsültetvények fele az Észak-Alföldi régióban található, ahol nem volt számottevő csapadék, így a gyümölcsösök java részén nem segített érdemben a múlt heti esős idő. Az alelnök szerint sikerült a növények egészségét megóvni annak ellenére, hogy már virágoznak és a párás, hűvös időben több veszélyes gombafertőzés is gyorsan terjed.

Ne maradj le a 10 millió forintos támogatásról!

A friss statisztikák szerint már több mint 500 milliárd forintnyi babaváró hitelt igényeltek a magyar családok. A termék népszerűsége nem véletlen, a feltételek teljesítése esetén ugyanis nem kell visszafizetni az akár 10 milliós támogatást. Külön ki kell emelni, hogy a babaváró program 2020 keretében felvett személyi hitel szabad felhasználású, azaz bármire elkölthető. Fontos tudni ugyanakkor, hogy a babaváró hitelhez minden bank más feltételeket szab: például más az elvárt minimális jövedelem és a jövedelem terhelhetősége. A megújult Pénzcentrum babaváró hitel kalkulátor az aktuális banki feltételek alapján pontosan megmondja, melyik banknál milyen feltételekkel kaphatsz kamatmentes hitelt. Kalkulátorunkban egy kattintással megtudhatod, hogy a jövedelmed alapján mely bankoknál érhető el számodra a babaváró hitel. Ne maradj le a támogatásról, még akkor sem, ha nem tervezel gyereket, mert ügyesen befektetve még így is megérheti igényelni a babaváró hitelt.

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

csapadék

mezőgazdaság

zöldség-gyümölcs