Rekordméretű támogatást kapnak idén a méhészek

MTI   
  Megosztom
Rekordméretű támogatást kapnak idén a méhészek

Hatszázmillió forintot biztosít idén a kormány a méhcsaládok egészségügyi állapotának megőrzésére, amelyre a méhészek a kérelmeket a tervek szerint nyáron nyújthatják majd be elektronikusan - jelentette be Nagy István agrárminiszter a Méhek napja alkalmából tartott sajtótájékoztatón.

A tárcavezető hozzátette, hogy a támogatás mértéke méhcsaládonként 500 forint, amelyet az Országos Méhészeti Egyesület (OMME) tagjai igényelhetnek. Emellett a tárca kidolgozta az online permetezési naplót is magában foglaló nyomon követési rendszer koncepcióját a méheknél alkalmazott állatgyógyászati készítmények, és az állatgyógyászatban használatos gyógyhatású készítmények fokozott ellenőrzésére.

Magyarország hazai forrásból ugyanilyen mértékű forrásemeléssel tudja majd segíteni a magyar méhészeket. A bizottság általi elfogadás függvényében ez összesen akár több mint évi egymilliárd forintot is jelenthet.

Reményeik szerint ezért a program további támogatási célokkal bővülhet. Példaként említette többek között a méhész szervezetek működését és kohézióját elősegítő intézkedésekhez adható támogatást, amely a hazai 110 tagszervezet együttműködését, a méhésztársadalom kohézióját erősítheti. Emellett a méhviaszcseréhez adható, valamint a termelői mézek bevizsgálásához és a kaptárvásárláshoz adható támogatás.

Nagy István kiemelte, hogy a tavaly Magyarországon is tapasztalt nagymértékű méhpusztulás ráirányította a figyelmet a természetes beporzók sérülékenységére.

Ezért is szeretnénk felkelteni az emberek figyelmét a méhfajok fontosságára és ezért hirdetjük meg 2019-ben a Beporzók Évét

- tette hozzá. Erdős Norbert európai parlementi képviselő beszámolt arról, hogy a közös agrárpolitika jövőjéről az újonnan felálló európai parlament dönt majd. Az Európai Parlament agrár és vidékfejlesztési bizottságának kezdeményezésére a jövőben többek között kötelezővé válna a méhészeti program uniós színtéren, emellett külön fejezet lenne a méhészetről, valamint felértékelődne az ökorendszerek jelentősége, több forrást lehetne majd lehívni, amely kedvezhet a méhészeknek. Jelenleg 36 millió euró érkezik a méhészeti programra európai szinten, a mézjelentésben közel 60 millió eurót irányoztak elő.

Bross Péter, az OMME elnöke elmondta, hogy 50 millió méhcsalád él a Földön, amelyek mintegy 200 milliárd dollár közvetett hasznot termelnek évente.

Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az unióban Magyarországon a legmagasabb a méhsűrűség, egy négyzetkilométerre 12 méhcsalád jut. Az AMC a mézfogyasztás ösztönzésére kampányt indított tavaly, amely idén is folytatódik.

A sajtótájékoztatón stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormány és az OMME a méhészet szakmai hátterének támogatása érdekében.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

méh

méhek

méhészet

támogatás

agrár

mezőgazdaság