Durva áremelkedés várható: jól járhatnak a magyar gazdák a sertéspestissel

MTI   
  Megosztom
Durva áremelkedés várható: jól járhatnak a magyar gazdák a sertéspestissel

A sertéspestis okozta világpiaci folyamatok jelentős árfelhajtó hatással bírnak, a magyar állattartók ebből akkor profitálhatnak, ha bővülnek az exportpiacok és ha itthon továbbra is sikerül féken tartani a járványt - mondta a Magyar Nemzetnek a Magyar Fajtiszta Sertést Tenyésztők Egyesületének elnöke.

Kiss György - aki a Magyar Állattenyésztők Szövetségének társelnöke is - a lap csütörtöki számában kifejtette: Magyarországon mindeddig sikerült megakadályozni a fertőzés átterjedését a házisertésekre, miközben világszerte több száz millió sertést kellett levágni. A világpiac legnagyobb szereplője Kína, ahol a becslések szerint a teljes sertésállomány akár 15-20 százalékkal is csökkenhet.

Magyarországra nézve ez egyrészt azt eredményezi, hogy a dán, a német, a spanyol termékek behozatala csökken, mivel ezekből az országokból nőhet a kínai piacra az export. Ugyanakkor a hazai sertéstartóknak is kedvező lehet, ha megnyílnak a kivitel előtt a távol-keleti, a kínai, a japán és a dél-koreai piacok. A szakember szerint

Bár az exportlehetőségek szélesedése optimizmusra ad okot, óvatosságra intő tényező, hogy a betegség elleni védekezés rendkívül költséges, jelentős terhet ró az állattartókra - jegyezte meg.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

sertés

sertéspestis

betegség

asp

hús

sertéshús

áremelkedés

fogyasztás

gazdaság