Milliókat nyúltak le a tinik: így kapcsolták le őket a debreceni rendőrök

HelloVidék   
  Megosztom
Milliókat nyúltak le a tinik: így kapcsolták le őket a debreceni rendőrök

Egy debreceni bevásárlóközpont biztonsági őre tett bejelentést a rendőrségre 2019. május 29-én 11 óra körül arról, hogy három fiatal lány több százezer forint értékben vásárolt náluk, többek között kozmetikai termékeket, ruhaneműket, valamint három nagy értékű mobiltelefont is - írja közleményében a police.hu.

A portál szerint a debreceni körzeti megbízottak még az áruház parkolójában igazoltatták a lányokat, valamint kérdőre vonták őket, hogy honnan van ennyi pénzük. A fiataloknál három bőrönd is volt, amelyek színültig voltak pakolva az áruházban vásárolt tárgyakkal.

Az egyenruhások kérdéseire a 13, 14, valamint 15 éves lányok elmondták, hogy Berettyóújfaluban egy ismerősüknél voltak az előző este és tőle hozták el a közel 5 millió forintot. A nyomozás adatai szerint a lányok, miután meglopták a 47 éves sértettet, Debrecenbe mentek busszal, kivettek egy szállodai szobát, majd másnap a lopott pénz elkötésébe kezdtek.

A körzeti megbízottak a fiatalokat előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, majd átadták őket a berettyóújfalui nyomozóknak, akik kihallgatták őket. A nyomozó hatóság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított velük szemben büntetőeljárást.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

debrecen

rendőrség

lopás

fiatalok

tinik

nyomozás

berettyóújfalu