Négyszeres drágulás a piacokon: luxus lesz a cseresznye?

HelloVidék   
  Megosztom
Négyszeres drágulás a piacokon: luxus lesz a cseresznye?

Akár 2000 forintba is kerülhet a cseresznye kilója, amihez tavaly már ennek a negyedéért hozzájuthattunk. Most viszont van olyan fajta, ahol szinte a termés egésze kiesett. A termelő azt mondta tavaly erős volt a fák terhelése a sok gyümölcs miatt, a téli időszakban hol meleg, hol meg nagyon hideg volt, most pedig a sok eső okozta a bajt - írja az atv.hu.

Elképesztő drágulásnak lehetünk szemtanúi: az ATV híradója szerint idén négyszer annyiba kerülhet a cseresznye, mint tavaly. Ennek az az oka, hogy nagyon kedvezőtlen volt az időjárás az elmúlt hónapokban. A Híradónak nyilatkozó termelő elárulta, hogy „már azt az áprilist követő időszakban lehetett érzékelni, hogy bizonyos fajtákból akár 80-90%-os termés is kiesett. Mi átlagosan akkor úgy számoltuk, hogy nagyjából olyan 30-50% a termékkiesés."

Jó hír azonban, hogy kajszibarackból idén több lesz, ugyanis a tavalyi termés majdnem maradék nélkül elfagyott. Bár már lehet kapni a piacokon kajszit, az igazi szezonja június végén kezdődik, ezért az igazi jó kajszibarackért még egy hónapot kell várni.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

cseresznye

gyümölcs

drágulás

áremelkedés

élelmiszer

termelő

időjárás