Egyre több közfoglalkoztatott helyezkedik el a versenyszférában: így sikerült kitörniük

MTI   
  Megosztom
Egyre több közfoglalkoztatott helyezkedik el a versenyszférában: így sikerült kitörniük

Már több mint 50 ezer álláskereső és közfoglalkoztatott helyezkedett el a versenyszférában a Munkaerőpiaci reformprogrammal tavaly augusztus óta, ez nagyban hozzájárult a munkanélküliség érdemi csökkenéséhez - mondta Varga Mihály.

A pénzügyminiszter közölte: a jelenleg 15 megyében futó projektet 2020 elején kiterjesztik az ország teljes területére, így azt követően minden munkaügyi hivatalban hatékonyabbá válhat az álláskeresők közvetítése a vállalkozások felé. Rámutatott: a Munkaerőpiaci reformprogram erősíti az állami foglalkoztatási hivatalok és a vállalatok közötti kapcsolatot, így a helyben található, be nem jelentett álláshelyek feltárásával a vállalkozások gyorsabban juthatnak a fejlődésükhöz szükséges munkaerőhöz. A program a járási foglalkoztatási osztályok munkamódszerét teszi hatékonyabbá, amellyel a versenyszférába történő kiközvetítés eredményesebbé válik.

A miniszter kifejtette, az álláskeresők így - az előszűrést követően - célzottan olyan munkáltatókhoz kerülhetnek, amelyek nagy valószínűséggel alkalmazni is tudják őket a készségeik, képességeik tudatában.

Varga Mihály az elért eredményekről szólva kiemelte: 2010 óta mintegy félmillió, korábban inaktív munkavállalót sikerült visszavezetni a hazai munkaerőpiacra, ennek eredményeként az aktivitási ráta közel 73 százalékra emelkedett. A munkanélküliségi ráta az utóbbi időszakban tartósan három százalék közelébe mérséklődött, az álláskeresésben átlagosan eltöltött idő pedig évek óta csökkenő tendenciát mutat.

Egyre kedvezőbben alakul a foglalkoztatás szerkezete is - jelezte. Ez azt jelenti, hogy a közfoglalkoztatás aránya fokozatosan csökken, miközben a versenyszférában folyamatosan nő a foglalkoztatottak száma. Az eddigi tapasztalatok alapján a vállalatokhoz kiközvetítettek döntő többsége három hónap múltán is munkában állt, így a program jellemzően nem átmeneti, hanem tartós megoldást jelent a munkaerőpiaci kihívások kezelésében. 2020 elején Budapestre és további négy megyére, Zalára, Győr-Moson-Sopronra, Veszprémre és Vasra is kiterjesztik a programot, ezzel az ország teljes területét lefedik - tette hozzá a miniszter.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

gazdaság

munka

állás

versenyszféra

közfoglalkoztatott

közfoglalkoztatás

munkaerőpiaci reformprogram