Újabb pénzesőt kap a magyar vidék: 12 milliárd forintot osztanak szét

HelloVidék/MTI   
  Megosztom
Újabb pénzesőt kap a magyar vidék: 12 milliárd forintot osztanak szét

Több mint 1500 kistelepülési pályázat kapott összesen mintegy 12 milliárd forintot a közelmúltban a Magyar falu program öt pályázati kiírása keretében - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos sajtótájékoztatón.

Gyopáros Alpár elmondta: a legfrissebb kiírás eredményeként 278 település falu- és tanyagondnoki hálózatát támogatják új gépjárművek, kisbuszok beszerzésével. A lecserélt működőképes járműveket, összesen 71-et pedig a magyarországi települések felajánlották határon túli magyar közösségeknek, egyházaknak - fűzte hozzá.

A kormánybiztos jelezte, a falugondnoki hálózatban eddig a 600 főnél kisebb települések kaptak állami támogatást, ez jövőre kiterjed a 800 fő alatti, 2022-től pedig az 1000 fő alatti településekre is, így összesen további 400 kistelepülést érint majd. A korábbi 2,5 milliárd forintos támogatást 4,2 milliárdra emelte a kormány.

Gyopáros Alpár elmondta azt is, hogy a napokban hirdettek eredményt a történelmi egyházak által fenntartott temetők, illetve a polgármesteri hivatalok, faluházak felújításának támogatására, amiben több mint 300 település részesült. Egy héttel ezelőtt pedig az önkormányzati fenntartású temetők és az óvodák udvarainak rendbetételére kapott összesen csaknem 5 milliárd forint támogatást mintegy ezer település a Magyar falu program keretében.

A Magyar falu program minden eleme nagyon jól halad

A decemberben első évét záró Magyar falu program minden eleme nagyon jól halad - értékelt a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos az M1 aktuális csatornán. Gyopáros Alpár ismertette: idén 430 kilométernyi három, négy, illetve öt számjegyű út újulhat meg, a július elsejétől igényelhető falusi csok pályázóitól az első három hónapban 14 milliárd forintnyi igényt fogadtak be a közvetítő pénzintézetek.

A helyi életminőséget javító, a helyi szolgáltatásokat fejlesztő programelemre több tízmilliárd forintnyi értékben 11 ezer pályázat érkezett be és 4500 pályázatot hirdettek ki nyertesként. Hozzátette, az életminőség javítása nagy mértékben hozzájárul a falvak népességcsökkenésének megállításához.

Hangsúlyozta azt is, hogy több mint 1500 kistelepülési pályázat kapott összesen mintegy 12 milliárd forintot a közelmúltban a Magyar falu program öt pályázati kiírása keretében. A program jól halad, egyszerű az eljárás, gyors a kifizetés, a visszajelzések pozitívak - összegzett.

Címlapkép: Getty Images

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

támogatás

vidék

kistelepülés

magyar falu program

falu

község

fejlesztés

pályázat