Hivatalos: ennyi lesz 2020-ban a minimálbér és a garantált bérminimum összege
![Hivatalos: ennyi lesz 2020-ban a minimálbér és a garantált bérminimum összege Hivatalos: ennyi lesz 2020-ban a minimálbér és a garantált bérminimum összege](https://cdn.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2019/12/1576740336-GYf4HeGCd_md.jpg)
Várhatóan nem kötnek új megállapodást a munkavállalói és a munkaadói érdekképviseletek, így jövőre is nyolc-nyolc százalékkal emelkedhet a minimálbér és a garantált bérminimum összege a 2018 végén megkötött, kétéves egyezség értelmében - értesült csütörtöki cikke szerint a Magyar Nemzet.
A lap úgy tudja, hogy a kormány év végéig csak abban az esetben hívja össze a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának ülését, amennyiben a képviseletek ezt maguk kezdeményezik, mert álláspontja szerint a szociális partnereknek kell egyezségre jutniuk.
A 2020-as minimálbérek pontos összegét várhatóan a december utolsó napján megjelenő Magyar Közlönyben hirdetik ki. A lap számításai szerint a minimálbér bruttó 161 000 forintra, míg a középfokú végzettséghez kötött, a kötelező legkisebb keresetűek érdemi többségét adó bérminimum bruttó 210 600 forintra nőhet.
Hiába teljesített a vártnál jobban a magyar gazdaság, a munkáltatói érdekképviseletek nem kívánnak eltérni a korábbi megállapodástól. Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára a Magyar Nemzetnek megerősítette, nem kívánnak új alkut kötni a szakszervezetekkel, mert a szakértői előrejelzések világgazdasági szinten a növekedés visszaesésével számolnak, és ennek hatására a magyar gazdaság növekedése jövőre négy százalék körüli szintre mérséklődhet az idei évre várható 4,8-5 százalékról.
Továbbra is folyik a verseny a képzett munkaerőért, emiatt pedig a piacképes cégek jóval nagyobb mértékben emeltek eddig is a fizetéseken. Ugyanakkor a kis- és középvállalkozásoknak a kötelező nyolcszázalékos emelés még nem jelent komoly kockázatot
- emelte ki Perlusz László. Úgy látja, hogy a tavalyi megállapodás megváltoztatása a közszféra kiadásait növelné meg elsősorban, és így az további karcsúsításra szorulna. A főtitkár hozzátette: a cégek szakemberigénye nem mérséklődik, ezért a képzett dolgozók megtartása a minimálbérektől függetlenül nagy béremeléseket generál.
Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke azt mondta, hogy idén a minimálbérek emelkedése jelentősen elmaradt a versenyszféra bruttó 12 százalék körüli átlagos bérnövekedésétől, ráadásul a főbb gazdasági mutatók is jobbak a vártnál, ezért a szakszervezeti oldal elfogadhatatlannak tartaná a két számjegyű felzárkóztatásnál kisebb mértéket. Kiemelte: a vállalati szféra adatait figyelembe véve a konföderáció a bérajánlás 12-15 százalékra emelésére is javaslatot tesz.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)