Rekord sokat költenek idén a magyarok karácsonykor: ennyit még soha sem szórtunk el ajándékokra

MTI   
  Megosztom
Rekord sokat költenek idén a magyarok karácsonykor: ennyit még soha sem szórtunk el ajándékokra

Csúcsteljesítménnyel zárhatja az évet a magyar kiskereskedelem: a lakosság decemberi fogyasztása elérheti az 1200 milliárd forintot, jócskán meghaladva az előzetes várakozásokat - írta a Magyar Nemzet hétfőn.

Aranyvasárnap hétvégéjén minden korábbinál nagyobb tömeg volt a bevásárlóközpontokban, a piacokon és az adventi vásárokban. Akadt olyan áruház, amelynek parkolóját napközben lezárták, mert nem fért el több vevő - közölte a lap. Hozzátette, hogy a rekordlátogatottság a piaci szereplőket is meglepte, akik hétfőn, az ünnepek előtti utolsó beszerzési napon szintén nagy rohamra számítanak. A Magyar Nemzet azt írta, hogy a magyar kiskereskedelem az uniós átlagot meghaladó mértékben gyarapodik hónapról hónapra.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára azt mondta a lapnak: már biztosnak tűnik, hogy a tavaly decemberben mért 1141 milliárd forintos összforgalom után az idén meghaladja az 1200 milliárdot a háztartások költése az utolsó hónapban.

Míg korábban úgy számoltak, hogy csak kifejezetten az ajándékokra az idén 100 milliárd forintot fordítanak a magyarok, most már úgy tűnik, erre a célra legalább 110-120 milliárdot költenek decemberben

- fűzte hozzá. Kitért rá, hogy az üzletek hétfőn utoljára tartanak nyitva a hétköznapi rend szerint, kedden pedig legfeljebb 14 óráig tudnak boltba menni az emberek. Karácsony mindkét napján zárva lesznek az áruházak, péntektől viszont a már megszokott nyitvatartással üzemelnek egészen december 31-éig, amikor 16 vagy 18 óráig lehet vásárolni. Ezt követően január 2-án tér vissza a megszokott kerékvágásba a kiskereskedelem.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

költés

gazdaság

kiskereskedelem

forgalom

karácsony

lakosság